A RAFI Hungaria új elektronikai gyártócsarnokot épített Mezőtúron
Mintegy 800 millió forintos beruházással új elektronikai gyártócsarnokot épített Mezőtúron a RAFI Hungária Kft., amellyel a korszerűsítés mellett 40 új munkahelyet teremtettek – tájékoztatta kedden a cég az MTI-t.
A közlemény szerint a 800 millió forint összköltségvetésű projekt mintegy 240 millió forint uniós támogatást élvezett. A beruházás keretében bővítették a vállalkozás mezőtúri gyártócsarnokát, gépeket szereztek be, valamint környezetközpontú irányítási rendszert vezettek be.
Az új gyártócsarnok megfelel a korszerű elektronikai eszközök gyártási feltételeinek, biztosítja a magas színvonalú gyártókapacitáshoz szükséges klímát és páratartalmat, a megfelelő technológiai tartalék beépítésével pedig növekszik a gyártásbiztonság. A fejlesztéssel további gyártósorok telepítésére is lehetőség van a cégnél.
Az új gyártócsarnokban készülő elektronikai eszközöket az autóiparban, a telekommunikációs, mérő- és ellenőrző rendszerek, a műszaki és kereskedelmi termékek, az egészségügyben használatos elektronikai felszerelések piacán, valamint közlekedési és szállítási rendszerek elektronikai rendszereinél használják fel. Az új termékek megfelelnek legújabb és legmagasabb műszaki, szakmai követelményeknek – hangsúlyozták a közleményben.
A RAFI Hungaria Kft. az 1990-es évek eleje óta van jelen a piacon, elektromechanikai, elektronikai és autóipari termékcsoportokhoz tartozó termékek gyártásával foglalkozik. A német anyavállalat RAFI GmbH & Co. KG. által gyártott összes autóipari termék a RAFI Hungaria Kft. közreműködésével készül.
A kft. éves bruttó árbevétele 1,3-1,5 milliárd forint, átlagos munkavállalói létszáma 390 volt az előző évben.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Ezer új munkahely jön létre Miskolcon 2 hete
- 50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete
- 150 új munkahely Napkoron a milliárdos beruházás nyomán 3 hete
- Kétszáz munkahelyet hoz létre a Rosenberger Csoport új beruházása 1 hónapja
- Kétszáz új munkahely jön létre Sóskúton 1 hónapja
- 200 új munkahelyet hoz létre ez a cég Sóskúton 1 hónapja
- 330 új munkahely jön létre Kapuváron 1 hónapja
- A kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalóinak száma elérte az ötezret 1 hónapja
- Új munkahelyek jönnek Kisvárdára – az Aero Space 250 fő fölé növeli a létszámát 2 hónapja
- Veszélyben az audis bérelőny? Új stratégiával készül a szakszervezet 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?