A szakszervezetek egyeztetnének a 300 milliárdos csomagról
A Munkástanácsok és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) is egyeztetni szeretne a munka világát érintő, 300 milliárd forint értékű, csütörtökön bejelentett tehercsökkentő csomagról.
Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke az MTI érdeklődésére elmondta, támogatják a munkáltatói terhek mérséklését, mivel az elősegítheti a foglalkoztatás és a gazdaság növekedését.
Úgy vélekedett, hogy főként a mikro- és kisvállalkozásoknak jelenthet segítséget a bérköltségek csökkentése, akármekkora is legyen ez. Palkovics Imre hozzáfűzte, hogy a nagyobb vállalkozások számára már 5-7 százalékos bértehercsökkenés is jelentős segítség lenne.
Az elnök hangsúlyozta: célszerű lenne, ha a csomagról - miután a kormány is elfogadta - a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) is egyeztetnének.
Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) is kiemelte: kezdeményezik az egyeztetést a részletekről. Hozzátette, a csomag teljes körű megítéléséhez egyelőre hiányoznak a részletek. Kifejtette ugyanakkor: helyesnek és támogathatónak tartják a munkáltatói terhek csökkentését, különösen úgy, hogy eddig a minimálbér csökkentése is szóba került, amellyel pedig a munkavállalók járnának rosszul. Egyben felhívta a figyelmet arra, hogy a csütörtökön bejelentett csomagnak nem új eleme a 25 év alattiak és az 55 év felettiek elhelyezkedésének támogatása, hiszen a különböző, már működő Start-kártyák épp ezt szolgálják.
Az MSZOSZ elnöke szerint a képzettséget nem igénylő, egyszerű munkakörben fizikai munkát végzők elhelyezkedésének támogatása gyakorlatilag a minimálbéresekre vonatkozik. A hiányzó részletek kapcsán elmondta: nem tudni mekkora bérig, és mennyi ideig kapnak kedvezményt a munkáltatók, pedig egyik sem elhanyagolható szempont.
Pataky Péter úgy vélekedett, hogy "illúzió" a foglalkoztatás bővülését várni a csomagtól, mert a munkáltatóknak nincs többlet munkaerő-igénye, így inkább félő, hogy jelenlegi munkavállalóikat cserélik le a kedvezőbb feltételekkel foglalkoztatható dolgozókra.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
- Homokra épült reformok és a lobbitevékenység csapdája – munkajog 2026 2 hete
- Új korszak jöhet a munka világában? Nagy elvárásokat fogalmaztak meg a szakszervezetek 2 hete
- Együttműködést kezdeményez az új kormánnyal a Liga Szakszervezetek 2 hete
- Megszakad a szakszervezeti majális 135 éves hagyománya 3 hete
- Sok rendőr kénytelen másodállást vállalni, hogy megéljen 3 hete
- A dolgozók hangja süket fülekre talál? – elmaradt a párbeszéd a pártok és a szakszervezet között 1 hónapja
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 2 hónapja
- Felfüggesztik a sztrájkot a pécsi buszvállalatnál 2 hónapja
- Szakszervezet alakult a Samsungnál – egyre több dolgozó csatlakozik a gödi botrány után 2 hónapja
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 2 hónapja
- Veszélyben az audis bérelőny? Új stratégiával készül a szakszervezet 3 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?