kapubanner for mobile

A szerb kormány lemondott a béremelésről az IMF hitelért

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa várhatóan jóváhagyja a Szerbiának tavaly odaítélt csaknem 3 milliárd eurós készenléti hitel újabb, immár negyedik részletének lehívását. Az újabb hitelrészlet fejében a szerb kormány kénytelen volt lemondani a közalkalmazotti béremeléséről.

Szerbia 380 millió euróhoz juthat hozzá, miután a múlt hónapban Belgrádban megállapodás született a szerb kormány és az IMF küldöttsége között.

Az egyezség értelmében Belgrád idén már nem "olvaszthatja ki" a tavaly befagyasztott közalkalmazotti fizetéseket és nyugdíjakat, viszont lehetőség van egy egyszeri évközi juttatás kifizetésére. Ennek teljes összege 6,5 milliárd dinár, ami Mladjan Dinkic gazdasági miniszter szerint azt jelenti, hogy a nyugdíjasok és a közalkalmazottak fejenként átlagosan 5 ezer dinárt (bő 13 ezer forintot) kaphatnak kézhez. (Szerbiában jelenleg nagyjából 33 ezer dinár - átszámítva 90 ezer forint - az átlagfizetés.) A kifizetés valamikor az ősszel esedékes.

A nyugdíjak és a közalkalmazotti bérek elvileg csak 2011 áprilisától emelkedhetnek, és akkor is rögzített módon; az emelés mértékét úgy számítják majd ki, hogy az éves inflációhoz hozzáadják a GDP-növekedés százalékos értékének a felét.

A belgrádi kormány és az IMF megállapodtak arról is, hogy a szerb államháztartás GDP-arányos hiánya az eredetileg tervezett 4 százalék helyett 4,8 százalék lehet az év végén. Belgrád ugyanakkor vállalta, hogy szeptemberig elfogadja a "pénzügyi felelősségről" szóló törvényt, amelyben többek között több évre előre rögzítik az infláció és az államadósság lehetséges maximális mértékét. Szerbia ugyanakkor továbbra sem teljesítette azt az ígéretét, hogy elbocsát 3 ezer dolgozót a közszférából. A hétfői Danas azt írta, már több mint 2 ezer fővel csökkentették a létszámot, és augusztus végére a fennmaradó nagyjából ezer állást is megszüntetik.

Az IMF 2009. május 15-én ítélt meg egy 2,9 milliárd eurós készenléti hitelt Szerbiának, elsősorban azért, hogy erősítse az ország devizatartalékait; Belgrád eddig 1,3 milliárdot hívott le a rendelkezésre bocsátott összegből.

A nemzetközi pénzintézet legközelebb augusztusban meneszt küldöttséget Szerbiába, hogy elvégezze a következő, ötödik felülvizsgálatot, amelynek során ellenőrzi a készenléti hitel fejében tett szerb vállalások teljesítését.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek