kapubanner for mobile

A Tesco reméli, hogy hamarosan befogadhatja az Erzsébet utalványt

A Tesco reméli, hogy hamarosan megállapodik a Nemzeti Üdülési Szolgálattal, és az áruházlánc üzleteiben is lehet majd fizetni az Erzsébet utalványokkal - tájékoztatta a Tesco Global Áruházak Zrt. az MTI-t pénteken.

images

Az elmúlt időszakban érdemi tárgyalást folytattak a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. (NÜSZ) vezetőivel az utalvány elfogadásának lehetőségéről - hangsúlyozta a Tesco közleményében, cáfolva ezzel az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) korábbi közlését, amely szerint a szolgálat nem folytatott érdemi tárgyalásokat az elfogadóhelyi szerződésről a nemzetközi láncokkal.

A szövetség közleményt adott ki arról pénteken, hogy az Erzsébet étkezési utalványt elfogadó helyek listáján továbbra sem szerepel élelmiszert árusító nemzetközi üzletlánc, áruház (szupermarket, hipermarket, diszkont).

Azt kérte az OKSZ, hogy a kibocsátó jelöljön ki a nemzetközi áruházak részére az érdemi tárgyalásokra időpontot és helyszínt, és érdemi egyeztetésre adjon felhatalmazást képviselőjének.

A szövetség közleményében azt írta, hogy a tárgyalásra a szervezet tagjai, a nemzetközi áruházak bármilyen időpontot és bármilyen helyszínt elfogadnak, a szövetség bármely nemzetközi áruházlánc elérhetőségét kész megadni.

Az OKSZ szerint aggályokat vet fel, hogy a Nemzeti Üdülési Kft. nemzetközi láncokat kizáró üzleti magatartása összhangban van-e a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvénnyel. Kérdéses, hogy az uniós jogrend és annak szellemisége engedi-e a nemzetközi láncokat egyoldalúan kizáró magatartást az Erzsébet utalvány elfogadóhelyei közül - írták a közleményben.

Mint fogalmaznak, a hazai vállalkozások előnyhöz juttatását mindig elfogadja a szövetség, ha az nem ütközik a hazai, vagy a nemzetközi jog előírásaival, erre az Erzsébet utalvány esetében is van lehetőség, amihez viszont nem kell kizárni a rendszerből a nemzetközi láncokat.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek