A kkv-k többsége már nem számít súlyos járványhelyzetre
A K&H kutatásában megkérdezettek 41 százaléka szerint a járvány hatására a foglalkoztatás is átalakult.
A mikro-, kis- és középvállalkozások 76 százaléka az év hátralevő részében már a tavaszinál enyhébb járványhelyzetre számít, harmaduk egyáltalán nem is kalkulál üzleti terveiben egy következő hullámmal - közölte a K&H szerdán az MTI-vel. A 2021 május-júniusában készült K&H kkv bizalmi index összeállításában 400 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóit kérdezték meg. A kutatásból kiderült, hogy ötből négy cég már elérte korábbi működési szintjét vagy csaknem ott tart. A mezőgazdasági cégek 85 százaléka már talpra tudott állni, ugyanakkor a kereskedelmi és a szolgáltató szektorban a vállalkozások 22 százaléka még az újraindítás elején tart vagy nem látja, mikor érheti el a vírushelyzet előtti teljesítményét. Arra is rámutattak, hogy leginkább az értékesítést reformálta meg az elmúlt csaknem másfél év, a kkv-k 45 százaléka módosított korábbi folyamatain. Hasonlóan magas arányban igényelte a cégek rugalmasságát a termelés átszervezése, de a megkérdezettek 41 százaléka szerint a járvány hatására a foglalkoztatás is átalakult.
MTI
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
- Nem csak a Z generáció problémája - Az egész ellátórendszerre hatással lehet, hogy a fiatalok nehezen jutnak lakáshoz 3 hónapja
- Robbanás előtt a magyar oktatás: az AI miatt eltűnhetnek a tantárgyak és a tantermek 6 hónapja
- HR forradalomból HR válság? Így verheti szét az AI a szakmát 6 hónapja
- Világszintű pályakezdőválság: miért a Z generáció lép be a legnehezebb a munkaerőpiacra? 6 hónapja
- A Covid utóhatásai - A fiatalok közel háromnegyedét érinti a szociális szorongás, a karrierjüket is befolyásolja 1 éve
- Egységes budapesti diákváros épülne új kollégiumi férőhelyekkel 2 éve
- Ilyen hatással van a munkavégzésre a hosszú Covid 2 éve
- "Gondoskodási válság van" - jelentősen emelni kellene a családi pótlékot 2 éve
- Vannak tanárok, akik csak most kapták meg a járvány miatt járó táppénz-kiegészítést 2 éve
- Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek 2 éve
- A COVID-19 jelentős veszteségeket okozhat a cégeknek, amelyek azonban elkerülhetőek vagy csökkenthetőek lehetnek 2 éve

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?