kapubanner for mobile

Acélipari szolgáltató központot létesített a ThyssenKrupp

Acélipari szolgáltató központot létesített Budapesten a német ThyssenKrupp konszern magyarországi tagvállalata, a ThyssenKrupp Ferroglobus Zrt., összesen 2 millió eurós beruházással.

A vállalat pénteki közleménye szerint az új, 4000 négyzetméter alapterületű létesítményben plazma- és lángvágó, szalaghasító, lemeztáblásító és csődaraboló gépekkel végzik az alapanyagok megmunkálását.

Tájékoztattak arról is, hogy következő lépésként egy közel 4500 négyzetméter alapterületű csődaraboló központot létesítenek, az új üzem a tervek szerint 2014 tavaszán kezdi meg működését.

A vállalatnak a 32 hektáros budapesti központi telephely mellett - ahol összesen 57 ezer négyzetméteres fedett raktárbázissal rendelkezik - vidéken Zalaegerszegen, Győrben, Miskolcon, Debrecenben, Szegeden és Pécsen vannak telephelyei.

A ThyssenKrupp Ferroglobus Zrt. a világ egyik legjelentősebb acélipari konszernjének, a nemzetközi ThyssenKrupp konszernnek a tagja. A konszern mintegy 80 országban van jelen, és világszerte 180 ezer munkavállalót foglalkoztat. A Ferroglobust 1998-ban, a privatizáció során vásárolta meg.

A céginformáció adatai szerint a magyarországi vállalat árbevétele 58 milliárd forintra nőtt az előző évi 55,6 milliárd forintról a tavaly szeptember végén zárult üzleti évben. Az üzemi eredménye 2,35 milliárd forintra emelkedett az előző évi 2,21 milliárdról. A cég hét telephelyén csaknem 300 dolgozót foglalkoztat.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek