Adóellenőrzés: lebukott a börtön vegyesboltja
Nem adott nyugtát és nem könyvelte le bevételeit egy Bács-Kiskun megyei börtön vegyesboltja; az adóellenőröket a börtönből riasztották, és mint kiderült, milliók folytak be a kasszába, miközben a pénztárgép érintetlen maradt - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Regionális Adó Főigazgatóságának sajtószóvivője vasárnap az MTI-vel.
Az ellenőrök egy szombati napon érkeztek a börtönbe, amikor az elítéltek látogatókat fogadhattak. A bevett gyakorlat szerint ilyenkor a rokonok, ismerősök úgynevezett vásárlási jegyeket vesznek a börtön egyetlen boltjában, a fogvatartottak pedig a jegyek ellenében jutnak az áruhoz, mivel készpénzt nem tarthatnak maguknál. Ez azon a szombaton is így történt az inkognitóban lévő adóellenőrök társaságában. A közértesek már több mint százezer forintnyi árut kiadtak, de a pénztárgépet nem használták, és az áttételes vásárlást egy füzetben követték.
Az azonnal lefoglalt pénztárgépi kontrollszalag, a jegyek, az áruk megvételét számon tartó füzet, valamint a könyvelési dokumentumok összevetése után kiderült, hogy tavaly nyár óta, összesen hatmillió forint bevételről nem adtak nyugtát, és a forgalmat nem rögzítették a pénztárgépben. Mint kiderült, a boltvezetők nemcsak a számviteli, hanem az egészségügyi előírások ellen is vétettek - közölte a szóvivő.
- 2025.03.27 recruiTECH konferencia A recruiTECH elsősorban HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding specialistáknak és learning & development szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a toborzási céljaikért a munkaerőpiacon, akik keresik az új megoldásokat, melyek segítségével hatékonyabbá tehetik vállalatuk tevékenységét.
Részletek
Jegyek
- 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.
Részletek
Jegyek
A vonatkozó javaslat társadalmi vitája a március 24-én indul. Jelentősen csökkenhetnek az ESG-hez köthető vállalati adminisztrációs terhek. Teljes cikk
Az érintett gazdasági társaságoknak a május végéig készítendő beszámolóikban a társasági adó mellett már az esetlegesen fizetendő globális... Teljes cikk
Az adóhatóság március végén is több vármegyében ellenőrzi majd a foglalkoztatottak bejelentését. Teljes cikk
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV február végén 1 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz az adóhatóság február második felében 2 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV január végén 2 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz az adóhatóság január második felében 3 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV az év végén és 2025 elején 3 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV az év végén 4 hónapja
- Hol ellenőriz a NAV december elején? 4 hónapja
- Hol ellenőriz az adóhatóság november végén? 4 hónapja
- Hol ellenőriz a NAV november elejétől? 5 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV október végén 6 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV szeptember végén 7 hónapja