Aggályos a magánnyugdíj-rendszer tervezett átalakítása
Több szempontból is aggályos lehet, sértheti a tagok érdekeit a magánnyugdíj-pénztári rendszer tervezett átalakítása a BDO Forte tanácsadó cég szerint, áll a lapunknak eljuttatott sajtóanyagban.
Sérül a tagok érdeke
A magánnyugdíjról és intézményeiről szóló javaslat elfogadása esetén a jelenlegi, önkormányzati elven működő magánnyugdíjpénztárak helyébe 2013-tól üzleti alapon szerveződő magánnyugdíj-biztosítók lépnek. Az átalakulási kényszer következtében több szempontból sérülhet a tagok érdeke, hiszen egyrészről a közös tulajdonukat képező pénztár ellenszolgáltatás és nyilvános meghirdetés nélkül kerülhet át egy jogi személy tulajdonába, másrészről változik a tagok által igénybe vehető szolgáltatás is.
A tervezet elfogadása esetén a tagok kizárólag havi életjáradékot kapnak, azaz a nyugdíjba vonulást követően nem igényelhetik egy összegben megtakarításukat, továbbá a jelenlegi rendszer egyik nagyon lényeges eleme is megszűnik: a nyugdíjcélú felhalmozás nem lesz örökölhető, helyette két életre szóló járadék igényelhető majd. - A törvényjavaslat amellett, hogy a magántulajdon sérthetetlenségébe vetett hitet ingatja meg alapjaiban, a rendszer lényeges elemeinek megváltoztatásával visszaveti a társadalom öngondoskodásra való ösztönzésének törekvését is - emeli ki Rajné Adamecz Ildikó.
- A magánnyugdíjpénztárak eddig, mint felhalmozó, megtakarító szervezetek fejtették ki tevékenységüket. Tény ugyanakkor, hogy a járadékszolgáltatás kérdése bizonytalan lábakon áll. A járadékfizetés problematikájának megoldására azonban - a pénztárak megszüntetése helyett -, lenne más megoldás is - véli Rajné Adamecz Ildikó.
A szakember szerint a felhalmozási időszakot követően - nyugat-európai mintára -, a magánnyugdíjpénztárakkal együttműködő üzleti biztosítók nyújtanák a nyugdíjjárulék-szolgáltatást, ezek tennének ajánlatot az életjáradék összegére, az egyes tagok felhalmozott megtakarításai és várható élettartama alapján.
- A magánnyugdíj-pénztári rendszer tervezett átalakítása esetén kérdésessé válik a nagyobb munkáltatók - például a MÁV vagy az MVM - mellett működő vállalati pénztárak sorsa - mondja a BDO Forte partnere.
Rajné Adamecz Ildikó hozzáteszi: ezek a cégek ugyanis valószínűsíthetően nem tudnak milliárdokat áldozni saját biztosító létrehozására. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy e munkáltatói pénztárak - akárcsak néhány kisebb, független társuk -, alacsonyabb költségekkel és hosszabb távon számottevően magasabb hozamokkal működtek az elmúlt években, mint a biztosítói pénztárak. A kényszerátalakulás tehát a kis pénztárak helyzetét rendíti meg, előre vetíti a pénztárak közötti verseny csökkenését, így végső soron alapvetően sérül a tagok érdeke a rendszer átalakításával.

Az öngondoskodásnak sem tesz jót a törvényjavaslat

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek