Aggályosnak tartják a kisebbségi önkormányzatok létszámcsökkentését
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSzakmailag aggályosnak tartja az ombudsmani hivatal a kisebbségi önkormányzatok létszámának csökkentését célzó törvényjavaslatot - mondta a hivatal főosztályvezetője hétfőn, egy Szekszárdon rendezett roma fórumon.
Magicz András a szekszárdi Esélyek Házában kijelentette: nem átgondolt, szakmailag nem jó megoldás a kisebbségi önkormányzatok létszámának ötről háromra csökkentése. Hozzátette: Kállai Ernő, a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa az alkotmányügyi és az emberi jogi bizottságnak írt megkeresésében felhívta a figyelmet a létszámcsökkentéssel kapcsolatos aggályokra.
Az országgyűlési biztos javaslata szerint a valós közösségi igények szerint kellene meghatározni a kisebbségi önkormányzatok létszámát. Azt szeretnék, hogy vegyék figyelembe a kisebbségi választói jegyzékben szereplők számát - mondta az ombudsmani hivatal főosztályvezetője. Szólt arról is, hogy a létszámcsökkentés nem feltétlenül hoz megtakarítást, hiszen a kisebbségi képviselők eddig is többségükben tiszteletdíj nélkül dolgoztak.
Hargitai János és Szászfalvi László (mindketten Fidesz-KDNP) május 26-án benyújtott törvényjavaslata szerint 2010 őszén a települési kisebbségi önkormányzatokba az eddigi öt helyett három, a területi kisebbségi önkormányzatokba az eddigi kilenc helyett öt képviselőt lehetne választani.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?