Akadozik a bérek kifizetése a Herznél
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEgyelőre nem tud fizetni a dolgozóinak a Herz Szalámigyár Zrt. A társaság már hónapok óta tárgyal a bankjával, de még nem sikerült megállapodniuk.
Május 10-ig nem tudja kifizetni a dolgozók bérét a Herz szalámigyár - tette közzé a társaság. A vállalat közleménye szerint az vezetett ide, hogy ugyan hónapok óta tárgyalnak az egyedüli hitelező bankjukkal, még mindig nem sikerült megállapodni, emiatt a mindennapi működéshez szükséges forrásokat sem tudják elérni.
A társaság vezérigazgatója korábban úgy nyilatkozott: minden tevékenységi területen csökkentették a működési költségeket, és emellett kész reorganizációs tervük van. Egyelőre a pénzügyi problémák miatt lecsökkent a termelés volumene is, pedig a gazdasági válság ellenére a cég termékei keresettek. A Herz nemrég jelentett be csoportos létszámleépítést, 130 dolgozótól kénytelenek megválni.
A napokban az agrártárca államtitkára úgy nyilatkozott, hogy készül egy hitelcsomag, amelyik a nehéz helyzetbe került élelmiszeripari cégeken segíthetne. Gőgös Zoltán azt mondta: adott feltételek teljesülése esetén hitelt kaphatna több cég is, ami enyhíthetné a financiális gondokon. A szakpolitikus szerint a Herz is azon vállalatok között van, amelyekre illik majd ez a csomag.
Info Rádió

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek