kapubanner for mobile

Akár kreditet is érhet az önkéntesség!

Magyarországon az elmúlt években fokozatosan emelkedett az önkéntesség iránti érdeklődés és elköteleződés. Tavaly hazánkban az önkéntesek száma megközelítette a 340 ezret, ugyanakkor a mutatók még elmaradnak az uniós átlagtól. 2022-ben csaknem minden ötödik magyar vett részt valamilyen önkéntes tevékenységben, míg az uniós polgárok közül majdnem minden harmadik. Itthon a legaktívabbak az 50 és 59 év közöttiek, bár ma már a fiatalok is egyre többet önkénteskednek. A 2024 őszétől induló Egyetemi Önkéntes Pont (KÖZÖS.) program célja, hogy az egyetemi hallgatók önkéntes aktivitása tovább növekedjen. Ennek keretében pilot jelleggel 5 nagyváros egyetemén nyílik KÖZÖS. iroda.

Növekszik az önkéntesség iránti érdeklődés

Magyarországon az utóbbi években a középiskolások körében folyamatosan emelkedik az önkéntesek száma. A legfrissebb adatok szerint a fiatalok, különösen az iskolai közösségi szolgálat (IKSZ) bevezetése óta egyre többet önkénteskednek, ám az egyetemeken ez a folyamat megszakad, és felmerül a kérdés, hogy a középiskolai 50 óra elegendő-e a belső motiváció kialakításához. Ahhoz, hogy az egyetemi hallgatóknál is megőrizzük az igényt az önkéntesség és a társadalmi felelősségvállalás iránt, szükség van az érdeklődésük további fenntartására.

"Az önkéntes tevékenységek erősítik a társadalmi kapcsolatokat, építik a társadalmi tőkét és hozzájárulnak a szegénység, valamint a kirekesztés elleni küzdelemhez. A hosszú távú cél az, hogy Magyarországon növekedjen az önkéntesek száma és az önkéntesség kultúrája az élet szerves részévé váljon” – mondta Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára.

Önkéntes irodák nyílnak

Az Egyetemi Önkéntes Pont, azaz a KÖZÖS. a Kulturális és Innovációs Minisztérium Fiatalokért Felelős Helyettes Államtitkárságának kezdeményezése alapján, a Nemzeti Ifjúsági Tanács közreműködésével pilot jelleggel 2024 szeptemberétől indul el Magyarország 5 felsőoktatási intézményében, elsőként a kecskeméti Neumann János Egyetemen. A hallgatók körében már ismert más szolgáltató irodák mellett létrejövő Egyetemi Önkéntes Pontokban az egyetemisták egy vezetővel és mentorokkal közösen dolgozva tervezik és koordinálják az önkéntes programokat.

A KÖZÖS. stratégiai koncepciója a hallgatóknak hatékony eszközöket és lehetőségeket kínál az önkéntesség területén. A célkitűzések között szerepel az önkéntesség és társadalmi felelősségvállalás, valamint a fiatalok személyes és szakmai fejlődésének elősegítése, a munkaerőpiaci előnyök növelése, a társadalmi kapcsolatok erősítése és a helyi civil szervezetek támogatása.

Szerdán a kecskeméti Neumann János Egyetemen létrehozott, első önkéntes iroda nyitóeseményén Kovács Péter, a NIT elnöke kiemelte, hogy „a Nemzeti Ifjúsági Tanács több mint egy évtizede elkötelezett az önkéntesség értékeinek népszerűsítése mellett.” Elmondta továbbá, hogy céljuk, hogy „a magyar fiatalok körében a tanulmányok mellett vállalt önkéntes tevékenység trendi legyen. Az Egyetemi Önkéntes Pont hálózat első irodájában egy olyan Közös. jön létre, ahol a közösségükért tenni akaró fiatalok minden lehetőséget megkaphatnak majd ahhoz, hogy segíthessenek.”

Stein Ildikó, NIT elnöki megbízott, az Egyetemi Önkéntes Pont program szakmai vezetője elmondta, hogy a KÖZÖS. kollégái a helyszínen legalább heti 12 órában, online pedig folyamatosan elérhetőek lesznek. Az önkéntes pontban dolgozó vezető elsődleges feladata a kapcsolatok építése és az önkéntes programok szervezése lesz, míg a két mentor - akik maguk is vagy egyetemisták, vagy korban hozzájuk közel állók - a fiatalok körében népszerűsítik a lehetőséget, valamint ők is segítik a szervezést, illetve a programötletek gyűjtését és megvalósítását.

Lesznek az egyetemisták által hozott saját programok is, melyek megvalósítását segíti majd a KÖZÖS., illetve a városi önkéntes lehetőségeket tudja majd összefogni az iroda, hogy egy közös csatornán keresztül továbbítsa azokat az egyetemisták felé.

A jó tettért kredit járhat

A cél az, hogy az egyetemeken szabadon választható tantárgyként jelenjen meg az önkéntesség - pl. KÖZÖS. önkéntes lehetőség címen. Ha a hallgatók felveszik és teljesítik a "kurzust”, akkor kreditet kapnak érte. Ennek a kidolgozása jelenleg is folyamatban van. Meg kell oldani a beillesztését az egyetemi rendszerbe, de a cél, hogy ősszel már így induljon el a szemeszter.

 

  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mi tartja vissza a magyarokat az önkéntességtől?

Hazánkban az emberek egyre nyitottabbak az önkéntességre, a tényleges részvételt azonban több tényező is akadályozza: az elérhető önkéntes... Teljes cikk

Karácsonyi ajándékozás Kárpátalján élő gyerekeknek - így segíthet

Csatlakozzon a MedSpot Alapítvány karácsony előtti missziójához, és segítsen örömet szerezni a Kárpátalján élő gyermekeknek! Teljes cikk

Nem az anyaság tör meg egy karriert – hanem a rendszer, amely nem segít visszatérni

Ötből négy magyar nő legalább egy évre megszakítja pályafutását, miután gyermeket vállal – ez az arány több mint kétszerese az európai... Teljes cikk