kapubanner for mobile

Akkumulátor-összeszerelő üzem épül Fóton is

A BYD kínai elektromosautó-gyártó tízmilliárd forintos beruházással akkumulátor-összeszerelő üzemet létesít Fóton, amely első körben száz új munkahelyet hoz létre - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kínai Sencsenben.

A vállalat tovább növeli magyarországi jelenlétét azzal, hogy Fóton épít üzemet, ahol nem gyártják, hanem csupán összeszerelik majd az elektromos akkumulátorokat.

A körülbelül tízmilliárd forint értékű, hamarosan elkészülő beruházás első körben száz új munkahelyet fog teremteni, a kormány ehhez nagyjából egymilliárd forintos támogatást biztosított.

Szijjártó Péter aláhúzta: a BYD ma a világ legnagyobb elektromosautó-gyártója, míg az elektromos akkumulátorok terén a második legnagyobb szereplő, továbbá a távközlésben, a telekommunikációban és az informatikában is a globális élvonalban van.

A cég Komáromban elektromos buszokat gyárt, amelyek rendkívül népszerűek mind Magyarországon, mind Európa többi részén, a londoni tömegközlekedésben például 80 százalék körüli a részarányuk.

A miniszter szerint az elektromos autóipar határozza meg a világgazdaság következő éveit és évtizedeit. Ezt az átállás visszafordíthatatlan, amelynek nyomán gyakorlatilag teljesen új iparág jön létre. Ezen szektor beruházásaitól függ, hogy mely országok milyen gyorsan fejlődnek majd hosszú távon.

"Azok az országok, amelyek az elektromos autóipari beruházások egy nagyobb részét magukhoz tudják vonzani, sokkal gyorsabban fognak növekedni, mint a többiek, sokkal több új munkahelyet fognak tudni létrehozni, sokkal több munkahelyet fognak tudni megvédeni, és sokkal jobban tudják növelni a saját gazdaságuk technológiai színvonalát, arról nem is beszélve, hogy sokkal nagyobb hozzájárulást tudnak adni a világ környezetvédelmi céljainak eléréséhez" - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.

MTI

  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek