Állások a gemenci erdőgazdaságban
Mintegy 200 regisztrált munkanélkülinek biztosít folyamatosan munkát a következő 7 hónapban a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt.
Az erdőgazdaság közleményében kifejti: az összesen 173,5 millió forintos ráfordítással azoknak teremtenek munkalehetőséget, akik vállalják több ezer hektárnyi erdőterület ápolását az április 27-én induló országos erdőművelési közmunkaprogramban.
A társaság tájékoztatása szerint a fiatal erdők ápolása, tisztítás mellett sor kerül az erdei sétautak, turistaútvonalak rendbetételére, valamint az elöregedett közjóléti eszközök - padok, esőbeállók - javítására, illetve cseréjére. A közmunkaprogramban résztvevők feladata lesz továbbá a gemenci Állami Erdei Vasút környékének rendbetétele, a parlagfű irtása és az erdőkben található hulladék takarítása - fűzik hozzá.
Hangsúlyozzák: a Gemenc Zrt. 34,7 millió forintos saját erővel vesz részt a programban, amelyet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) és a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) összesen 70 millió forinttal, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) pedig 68,8 millió forinttal egészít ki.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?