Álnéven főkönyvelő lett a szökésben lévő bűnöző
Álnéven megnyerte a cseh nemzeti mezőgazdasági múzeum főkönyvelőjének tisztségére kiírt pályázatot, majd posztján mintegy 10 millió koronával (110 millió forint) megrövidítette az intézményt egy rendőrség által körözött férfi Csehországban - jelentette a Nova prágai televízió.
Az illető, Vladimír Prokop, 2009 decemberében hét év börtönbüntetést kapott azért, mert szintén főkönyvelőként mintegy tízmillió koronával rövidítette meg a második legnagyobb csehországi felekezetet, a Cseh Testvérek protestáns egyházat. Prokopnak tavaly nyáron sikerült megszöknie a börtönből, s azóta körözi a rendőrség.
Ez sem akadályozta meg Prokopot abban, hogy Libor Liska néven megpályázza az időközben az agrármúzeum főkönyvelőjének állására kiírt pályázatot, amelyet meg is nyert. Eva Balastíková múzeumigazgató szerint "Liska" mérnök-közgazdász papírokkal mutatkozott be nála.
Amikor azonban a múzeum számlájáról pénzek kezdtek eltűnni, az igazgató rendőrséghez fordult. Hynek Jordán szóvivő szerint az eltűnt tízmillió korona az intézmény éves költségvetésének mintegy harmada.
A múzeumba érkező rendőrök elől a főkönyvelőnek sikerült elszöknie, s a rendőrség továbbra is keresi. A Prokop által két munkahelyén ellopott mintegy húsz millió koronából a rendőrségnek hatmilliót sikerült visszaszereznie a bűnöző lakhelyének átkutatásakor - jelentette a Nova.
A rendőrség szerint Prokop tapasztalt bűnöző, eddig már tíz alkalommal került bíróság elé, s lett elítélve.
Az ügy érdekessége, hogy bírósági szakértők szerint Prokop intelligenciaszintje gyengébb közepesnek mondható.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?