Általános iskolásoknak hirdet pénzügyi versenyt a K&H
A K&H több módon is aktívan küzd a pénzügyi ismeretek széleskörű terjesztéséért, hogy megkönnyítse a bennük való eligazodást. Ezért is indít általános iskolásoknak szóló pénzügyi tudásversenyt "Vigyázz, Kész, Pénz!" címmel - írják sajtóközleményükben.
A K&H Csoport kiemelt támogatási területe a fiatalok oktatása, melyen belül célja a mindennapi pénzügyekben való eligazodás és az okos pénzügyi döntések meghozatalának elősegítése is.
A K&H tavaly több millió forint értékű adománnyal járult hozzá az általános iskolások pénzügyi ismereteinek bővítéséhez, idén pedig egy országos tudásversenyt rendez, amely során a kisiskolások számot adhatnak pénzügyi tudásukról. A K&H Csoport a verseny során nemcsak a diákokat, hanem az iskolákat és a pedagógusokat is díjazza.
A többfordulós verseny a "Vigyázz, Kész, Pénz!" elnevezést kapta, hiszen kapcsolódik a K&H által támogatott és az iskolák részére kiküldött mesefilmhez: az "Ez kész! Pénz!" rajzfilmsorozat által ismertetett pénzügyi tudnivalók köszönnek vissza a verseny során.
A 3-5 fős csapatok alsós és felsős kategóriában versenyezhetnek, az első forduló során 4 feladatot kell megoldaniuk és beküldeniük 2010. december 10-ig.
A második forduló 2011 februárjában indul, ahol regionális elődöntőkben, majd májusban a budapesti döntőben kell bizonyítaniuk a csapatoknak pénzügyi tudásukat.
A feladatok mindegyike kötődik a pénzügyekhez, melyek között kvízkérdések; gyakorlatias feladatok; háztartási, pénzügyi feladványok is szerepelnek; sőt a K&H Csoport aktuális problémát is belevett a feladatok közé, így a gazdasági válság témája is előkerül a verseny során.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?