Áprilisban megtört a magyar fogyasztók bizalma
Áprilisban megtört a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értékének fél éve tartó emelkedése. A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint most a fogyasztói és az üzleti várakozások is romlottak.
Az üzleti szférán belül áprilisban csak az építőipari várakozok javultak, azok is csak kevéssé, s nagyon alacsony szinthez képest. A legnagyobb mértékben az ipari bizalmi index csökkent, utoljára 2009 őszén voltak ilyen pesszimisták az ipari cégek. Különösen a termelési kilátások és a rendelésállomány megítélése romlott, de ez utóbbin belül érdekes módon az exporté javult. Nem változott az elmúlt időszak termeléséről alkotott vélemény, a saját termelésű készletek minősítése pedig még kedvezőbb is lett. Az építőipari bizalmi index a márciusi jelentős csökkenés után áprilisban kissé emelkedett. Az előző három hó-nap termelési színvonalának és a rendelésállománynak a megítélése is valamivel kedvezőbb lett. A kereskedelmi bizalmi index értéke a márciusi enyhe emelkedést követően, annál kissé jelentősebben csökkent. Az eladási pozícióról és a rendelések várható alakulásáról alkotott vélemény romlott, a készletszinté javult. A szolgáltatói bizalmi index a márciusi jelentős javulás után kissé korrigált. Az üzletmenet és a forgalom megítélése is negatívabb lett.
A foglalkoztatási szándék az iparban látványosan zuhant, minden második cég létszám-csökkentésre készül. A kereskedelmi és a szolgáltató cégek foglalkoztatási hajlandósága is romlott, de ezekben az ágazatokban a csökkentést tervezők aránya alig haladja meg a növelést tervezőkét. Az építőiparban e tekintetben nem volt változás, továbbra is a lét-számcsökkentők vannak jelentős többségben. Erősödött a lakosság munkanélküliségtől való félelme. Az iparban az áremelési törekvések köre nőtt, mértéke gyengült. A kereskedelemben az áremelést tervezők aránya is jelentősen csökkent. Az építőiparban e tekintetben nem volt változás, továbbra is az árak csökkenésére számítók vannak többségben. A szolgáltató cégek áremelési szándéka viszont kissé erősödött, s emelkedett a lakosság inflációs várakozása is. A magyar gazdaság kilátásainak megítélése az iparban látványosan rosszabb lett, a válaszolók kétharmada romlástól tart. A többi ágazatban is lényegesen többen vannak a romlás miatt aggódók; s az építőipar kivételével áprilisban kissé tovább is nőtt az arányuk. E tekintetben a lakosság is pesszimistább lett.
A GKI fogyasztói bizalmi index áprilisban öt havi emelkedést követően kissé csökkent. (Ennek ellenére, a választásokhoz közeledve a következő hónapokban nagy valószínűség szerint nőni fog a fogyasztói bizalom, lásd: Orbánéknak könnyebb lesz - mostantól egyre optimistábbak vagyunk) A lakosság a saját várható pénzügyi helyzetét rosszabbnak, várható megtakarítási képességét viszont kissé jobbnak érzi, mint márciusban. A nagy értékű tartós fogyasztási cikkek vásárlási lehetőségét is valamivel nehezebbnek érezték a válaszolók.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
- HR kiégés: így teszi tönkre magát és a szervezetet is a HR-es 6 hónapja
- Krízisben a szakma: kimerültek és kiégettek a HR szakemberek 6 hónapja
- Így reagál a reálgazdaság problémáira a magyar munkaerőpiac 8 hónapja
- AI-ügynökök és humán kollégák egy csapatban - de vajon ki lesz a főnök? 11 hónapja
- Itt a toplista! Ezekben az országokban nem uralja a munka az életet – hogy áll Magyarország? 11 hónapja
- Spórolni luxus, főleg a nőknek – nagy különbségek a fiatalok pénzügyeiben 13 hónapja
- Bizonytalan jövő, nulla megbecsülés: így érez a dolgozó fiatalok nagy része 13 hónapja
- Megtakarítások: a fiatalok nem húznák sokáig a félretett pénzükből 1 éve
- Jelentősen optimistábbak a fiatalok a karrierlehetőségeiket illetően 1 éve
- Rekordszintre nőtt a fiatalok jövedelme - átlagosan ennyiből gazdálkodnak 1 éve
- Könnyebb lesz az élet vagy nem lesz munkánk? Ezt gondolják a magyarok az MI-ről 1 éve

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?