Átalakuló szakképzés: a kamarák kezében az irányítás

A kereskedelemben az okozta a legnagyobb problémát, hogy romlott az oktatás színvonala, most azonban átalakuláson megy át a hazai szakképzés. A vállalkozói érdekképviseletek és a kamarák többnyire elégedettek a készülő tervekkel, mert nagyrészt sikerült elfogadtatniuk javaslataikat az oktatási államtitkársággal. A Kereskedelmi Szövetség szerint az új rendszer biztosan javulást hoz - írja a Kossuth Rádió műsora nyomán a hirado.hu.

A szakképzés kapcsán a kereskedelemben az okozta a legnagyobb problémát, hogy drasztikusan romlott az oktatás színvonala, háttérbe szorult a gyakorlati képzés. A képzési rendszer folyamatban lévő átalakítása viszont bíztatónak látszik - vélekedett a Krónikának nyilatkozó Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Ugyancsak bizakodó ez ügyben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Parragh László. "A legfontosabb az, hogy a szakképzés felügyeletét megkapták a kamarák. Innentől kezdve azt, hogy milyen tananyagot kel oktatni, azt a kamarák határozzák meg. Ez a tananyagfejlesztés meg is történt, felére csökkent a tárgyak és a szakok száma. A kamarák jelen vannak a vizsgáztatásnál. Elértük azt, hogy a tanulók kapnak támogatást az államtól, ami mintegy bérként épül be az életükbe" - mondta a kamarai vezető. Parragh László szerint az is fontos változás, hogy a kamarák felügyelik, illetve ellenőrizhetik a jövőben, hogy a szakiskolai tanulók minden esetben üzemi körülmények között, valós helyetekben gyakorolhassák az elméletben tanultakat.

A szakképzés területén jelentős szereplő az Audi, amely a középszintű és a felsőfokú oktatásban is jelen van. A cég a közelmúltban újabb szakirányok beindítására vállalkozott a győri Széchenyi Egyetemen.

Kossuth Rádió/hirado.hu
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Technikum után két év alatt diploma? Indul a "három az egyben" képzés

Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk

Eddig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra

A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk

Új szakok a felsőoktatási felvételi tájékoztatóban - itt vannak a részletek!

Új szakokkal megjelent a Felsőoktatási felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése a felvi.hu-n - tudatta az Oktatási Hivatal pénteken a honlapján. Teljes cikk