kapubanner for mobile

Átszervezik a BKV-t októberben

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Október elsejével átalakul a BKV munkaszervezete, önálló divízió lesz az autóbusz, illetve a trolibuszüzem - tudta meg az ügyet jól ismerő forrásból csütörtökön az MTI.

images

A döntés erről a BKV csütörtöki igazgatósági ülésén született meg. Ez lesz az első lépés a szétválás felé vezető úton, amelynek végén a busz- és trolibuszüzem külön cégekbe kerül. Ezek a vállalatok továbbra is önkormányzati tulajdonban maradnak. Az átszervezést követően a divízióknak saját költségvetésük, saját igazgatóságuk lesz a BKV-n belül, de vezetőjükről egyelőre nem született döntés.

A Fővárosi Közgyűlés június végén döntött arról, hogy szétválasztják a BKV-t, kiválik a buszágazat, vagy több új társaság jön létre, a BKV pedig megszűnik. Az előterjesztés szerint ez nem érinti sem a BKV jelenlegi kötelezettségállományának, sem vagyonának a mértékét, mert a jogutódok válnak tulajdonossá. A létrejövő vállalat vagy vállalatok szintén fővárosi tulajdonban lennének, a vagyonkezelő pedig a Budapesti Közlekedési Központ lehet.

Az MTI megkeresésére a BKV későbbre ígért tájékoztatást az ügyben.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek