Áttörés a hazai szakmunkásképzésben
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) áttörést ért el a hazai szakmunkásképzési rendszer átalakításában, 2011. szeptember elsejétől 46 szakmában a kamara által összeállított, a gyakorlati képzést erősítő új tananyag alapján oktatnak majd - nyilatkozta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az MTI-nek.
A duális képzés legfontosabb eleme, hogy a vállalatoknál folyik majd a gyakorlati képzés jelentős része. Az MKIK új tananyaga a duális képzés irányába viszi a rendszert, de még csak az első lépéseket tették meg. Az új rendszerben a 9. évfolyamban még az iskolai tanműhelyben folyik a gyakorlati oktatás, a 10-11. évfolyamos szakmunkástanulók azonban már a vállalatokhoz mennek gyakorlati oktatásra tanulói szerződéssel.
A kamara számítása szerint a szakképzésbe belépők közül 6.000-7.000-en a 8 osztályra épülő 3 éves duális képzésben vesznek részt 2011 szeptember 1-jétől. Az új rendszerben végzők elhelyezkedési mutatói javulni fognak, csökken a lemorzsolódás, de még a kimaradók is rendelkezni fognak némi szakmai tudással. Az iskolarendszerben is a kapacitások átrendezése várható, a gyorsabban reagáló szakiskolák nyertesei lehetnek a folyamatnak.
Parragh László elmondta, hogy jelenleg 9.000 cég vesz részt a szakképzésben. A cégek hozzáállása felemás: egyrészt nyitottak és várják a tanulókat, másrészt további kedvezményeket tartanak szükségesnek a tanulók foglalkoztatásához. Végig kell gondolni, hogy a cégek érdekeltségét hogyan lehetne növelni a szakmunkástanulók gyakorlati képzésében, hiszen a jól működő rendszerhez mintegy 20.000 cégre van szükség.
A kamara elnöke megjegyezte, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) mindent elkövetett annak érdekében, hogy a szakképzési program tartalmát és ütemezését tartani tudja a kamara, ugyanakkor más kormányzati szereplőknél nem minden esetben volt érezhető ez a támogatás.
Parragh László szerint a következő jelentős kamarai feladat az lesz, hogy a felnőttképzésben is a munkaerőpiac igényeihez igazítsák a szakképzést. Ez elengedhetetlen a szabad munkaerő munkába állításához, jelenleg 700-800 ezer főnyi szakképzetlen munkaerőnek kellene szakmatanulási lehetőséget biztosítani - hangsúlyozta az MKIK elnöke.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk
- Mi lesz a munkaerővel 5–10 év múlva? Egy nagyvállalat válasza a tudáshiányra 3 hónapja
- Folytatódik a Kortárs segítők program a szakképzésben 4 hónapja
- Újabb 10 százalékkal emelkedik a szakképzésben oktatók bére januártól 4 hónapja
- Díjmentes kiberbiztonsági programot kínál az MKIK a vállalkozásoknak 5 hónapja
- Rejtett nyertesek: több ezer cég járhat jól a Kormány–MKIK megállapodással 5 hónapja
- Tovább bővül a szakképzés: 15 milliárd forint a fiatalok és felnőttek képzésére 7 hónapja
- 300 milliós beruházással segítik a duális képzést Százhalombattán 7 hónapja
- Óriási sikert értek el a magyar fiatalok a szakképzési Európa-bajnokságon 7 hónapja
- AI-kutatással növelné a képzési hatékonyságot a kamara 8 hónapja
- 44 ezer diák kezdi a tanévet a szakképzésben – új tudásközpontok épülnek 8 hónapja
- Új együttműködési programok elindítását jelentette be az MKIK 8 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?