kapubanner for mobile

Átutalták a szombathelyi tűzoltók túlóradíját

Már átutalták, tehát legkésőbb ma megkapják évek óta elmaradt túlóradíjukat a szombathelyi tűzoltók. A kamatokkal együtt csaknem 200 millió forint kifizetését jogerős bírósági ítélet mondta ki. Ez azonban csak a szombathelyi tűzoltókra vonatkozik, mintegy négyezren még perben állnak az állammal.

Jauernik István államtitkár elmondta: 152 millió forintot átutalt az állam a szombathelyi tűzoltóknak, akik egy jogerős bírósági döntés értelmében így megkapják az elmaradt túlóradíjakat, de az országos problémára egyelőre nincs megoldás. Vagyis: további négyezer per még folyamatban van. A tárgyalások a héten folytatódnak.

A tűzoltók évek óta küzdenek azért, hogy 48-ról 40 órára csökkentsék a heti munkaidőt, illetve, hogy plusz pénzt kapjanak a plusz munkáért. A minisztérium államtitkára elmondta: a tárgyalások munkacsoportokban folytatódnak majd.

A kérdésre, hogy miért nem lehet a munkaidőről évek óta megegyezni, az államtitkár azt válaszolta: a mai hatályos magyar törvény lehetővé teszi, hogy a készenléti vagy részben készenléti jellegű munkakörökben 48 óra lehessen a heti munkaidő. Azaz, szerinte a jelenlegi helyzet nem törvénysértő állapot. Mindennek egyébként egyszerű pénzügyi oka van. Ha ugyanis a készenléti szolgálatokban 40 óra lenne a munkaidő, akkor ennek több mint 6 milliárd forint éves költségvonzata lenne. Ez ma nem áll rendelkezésre a költségvetésben.

Magyar Rádió
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Amerikában minden ötödik friss diplomás túlképzettnek érzi magát

Egy friss összegzés rávilágít a munkaerőpiac legújabb trendjeire és kihívásaira, különös tekintettel a friss diplomások helyzetére és a... Teljes cikk

Minden második dolgozó retteg a pénzügyeitől: ez rontja a produktivitást

A PwC legfrissebb kutatása rámutat, hogy a munkavállalók széles körét érintő pénzügyi stressz drámai mértékben rontja a termelékenységet és az... Teljes cikk

Lassú javulást várnak a munkaerőpiactól az elemzők

Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentése szerint márciusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 646 ezret tett... Teljes cikk