Átvilágítaná a közfoglalkoztató rendszereket az LMP, mert "hatalmas csalásokat" gyanít
Az LMP úgy tudja, egyre több embert próbálnak közfoglalkoztatásba kényszeríteni, amelynek egyedüli célja a bérköltségeken való spórolás. Ezért a párt át kívánja világítani a nagy közfoglalkoztató rendszereket - mondta Szél Bernadett, a párt társelnöke.
Az ellenzéki képviselő szerint azonban kamuvizsgálatot folytatott az EMMI, válaszuk pedig ellentmondó, mivel abból kiderül: 8 ezer közalkalmazotti státusz betöltetlen, miközben 4 ezer közfoglalkoztatott dolgozik a Kliknél.
Szél Bernadett szerint nemcsak nem teremt új munkahelyeket a kormány, de azokat is veszélyezteti, akiknek még van munkája. Szerinte egyre több embert próbálnak közfoglalkoztatásba kényszeríteni, amelynek egyedüli célja a bérköltségeken való spórolás. Úgy fogalmazott: "hatalmas csalás működik az országban, aminek a magyar állampolgárok a kárvallottjai". Úgy vélte, mindez felpörgeti a dolgozói szegénységet, holott ma az ország egyik legnagyobb problémája, hogy nem lehet rendesen megélni a bérekből.
Hangsúlyozta: átfogó és valódi vizsgálatot várnak el a kormánytól. Ezen kívül szeretnék, ha az Országgyűlés Költségvetési bizottságában ellenőrző albizottság jönne létre a közfoglalkoztatási pénzek elköltésének vizsgálatára.
Pártja saját vizsgálódása során a Magyar Művelődési Intézetet, a Magyar Közút-at, a Klik-et, a vízügyet és MÁV-ot veszi górcső alá és a létszámalakulásra vonatkozó adatkéréssel fordulnak hozzájuk - mondta. Hozzátette: emellett a kormányhivataloktól, a munkaügyi szervektől kérni fogják ezeknél a munkaadóknál dolgozó közfoglalkoztatottaknak a korábbi munkahelyének megadását.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
- A munka nem garancia a megélhetésre – riasztó adatok az EU-ból 6 hónapja
- Relatív jövedelmi szegénységi arány korcsoportok szerint 7 hónapja
- Mennyi kell a jó megélhetéshez? A legszegényebb magyarok döbbenetes választ adtak 7 hónapja
- Ezért élnek rosszabbul a magyar családok, mint bárki más az Unióban 10 hónapja
- Ezekben az európai országokban a legnagyobb a nyugdíjas szegénység 11 hónapja
- Íme az európai fiatalok szegénységi térképe - Magyarország nem áll jól 11 hónapja
- Miért bukik meg a hagyományos HR a munkahelyi panaszok kezelésében? 13 hónapja
- Ezekben az országokban vannak kitéve legjobban a szegénységi kockázatnak a fogyatékossággal élők 1 éve
- Nyugdíjasok tüntettek a szegénység ellen 2 éve
- Mit jelez, hogy több millió munkavállaló számára csak álom a nyaralás az EU-ban? 2 éve
- A magyar szülők harmada nem evett eleget az elmúlt két évben, hogy etetni tudja a gyermekét 2 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?