kapubanner for mobile

Augusztustól változások az adószabályokban

Augusztus 1-jétől több változás is hatályba lép az adótörvények júniusban elfogadott módosításai alapján. Többek közt mást jelent majd a kiküldetés.

A személyi jövedelemadó (szja) törvényben módosul a kiküldetés fogalma, a munkába járás és a munkáltató székhelyére, telephelyére történő bejárás kivételével annak minősül a hivatali, üzleti utazás.

Augusztus 1-jétől újraélesztik a Karrier Híd Program intézményét, ennek keretében szociális hozzájárulási adókedvezményt lehet igénybe venni olyan személyek alkalmazása esetén, akik alkalmazásukat közvetlenül megelőzően a közszférában dolgoztak.

Változások lesznek az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszert (ekáer) illetően is. Augusztus 1-jétől már nem csupán az útdíjköteles járművel végzett áruszállításokra vonatkozik a bejelentési kötelezettség, hanem azokra a szállításokra is, melyeknél a jármű önmagában nem lenne útdíjköteles, de tényleges össztömege az áruval együtt meghaladja a 3,5 tonnát. További változás, hogy a fuvarozó az adóhatóság által felhelyezett hatósági zárat sértetlen állapotban köteles mindaddig megőrizni, amíg az adóhatóság el nem távolítja. Ennek megsértése esetén akár 1 millió forintos mulasztási bírságot is ki lehet szabni a fuvarozóra, melynek megfizetéséig az adóhatóság külön határozat nélkül visszatarthatja a fuvareszközt. Mulasztási bírságot lehet kiszabni akkor is, ha a bejelentett termék mennyisége meghaladja a ténylegesen fuvarozottét. A bírság mértéke a bejelentett, de ténylegesen nem fuvarozott áru értékének 40 százalékáig terjedhet.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Leépítésre készül Magyarországon a Siemens

Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk

Ezt sokan félreértik a Otthon Starttal kapcsolatban

Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk

NAV: már ennyien véglegesítették az szja-tervezetüket

Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk