kapubanner for mobile

Ausztria piacnyitásra készül

Dr. Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter sikeres tárgyalásokat folytatott Bécsben Dr. Martin Bartensteinnel, aki megerősítette, hogy jövő januártól Ausztria korlátozott piacnyitásra készül és szándékukban áll ötven szakmában lehetővé tenni a közép-és kelet-európai uniós országokból érkezők munkavállalását.

A magyar és az osztrák miniszter abban is megegyezett, hogy a gyakornokok számára jelenleg 1800 munkavállalási lehetőséget adó, illetve a határ menti ingázókra vonatkozó kétoldalú foglalkoztatási egyezményt újabb, várhatóan kedvezőbb feltételeket biztosító, kibővített megállapodással cserélik fel. Erről a témáról pillanatnyilag szakértői egyeztetések folynak, de a két miniszter célul tűzte ki, hogy az új - az eddigieknél kedvezőbb feltételeket tartalmazó egyezményt - lehetőleg még a közös, novemberre tervezett magyar-osztrák kormányülés előtt kössék meg.

Az osztrák gazdasági és munkaügyi miniszter nyitottan fogadta dr. Lamperth Mónikának azt a javaslatát is, amely hármas - osztrák-magyar-szlovén - foglalkoztatási paktum megkötésére vonatkozik. Az egyezmény lényege, hogy a három ország munkaügyi hatóságai és szervezetei a jövőben szorosan együttműködnek a munkaerőpiaci problémák megoldásában, közösen fejlesztik a szakképzést a hiányszakmákban, elősegítik a fiatalok megalapozottabb pályaválasztását.

A tárgyaláson fontos szerepet kapott a kölcsönösen elismert szakképesítések körének bővítése. A meglévő 20, már elismert szakképesítés mellett továbbiak elfogadását kérte a magyar tárcavezető az osztrák féltől, aki erre fogékonynak bizonyult. Megállapodtak, hogy az uniós szabályozás adta keretek között, bővítik a kölcsönösen elismert szakképesítések számát. Jelenleg 45 szakképesítés elismeréséről folynak az egyeztetések, melyek többségében már egyetértés alakult ki
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek