kapubanner for mobile

"Az áldozatok segítése inkább hivatás, mint munka"

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Nagy szaktudással rendelkező, elhivatott szakemberekre van szükség az áldozatvédelemben. Ez a célja az Igazságügyi Minisztérium és a Pannon Egyetem között létrejött együttműködési megállapodásnak - mondta az egyetemen tartott keddi sajtótájékoztatón Tuzson Bence igazságügyi miniszter.

Tuzson Bence kiemelte: míg korábban a büntetőjog inkább a bűnt üldözte, napjainkban az áldozatokra is koncentrálnak.

Hozzátette: komoly szerepe van az áldozatsegítő központoknak, amelyekből országszerte 17 van, ahol a bűncselekmények áldozatai pszichológiai, jogi és pénzügyi segítséget kaphatnak.

A tárcavezető beszélt arról is, hogy az áldozatok segítése inkább hivatás, mint munka, amelyet csak elhivatottan érdemes végezni.

Csillag Zsolt, a Pannon Egyetem kancellárja fontosnak nevezte, hogy a megállapodásnak köszönhetően a gyakorlatból merített tapasztalatokkal egészül ki a képzés.

Az Igazságügyi Minisztériumból vendégelőadók érkeznek, konferenciákat, szakmai beszélgetéseket szerveznek az együttműködés alapján - ismertette a kancellár.

Abonyi János, a Pannon Egyetem rektora úgy fogalmazott, hogy az egyetem elsődleges célja a közjó szolgálata.

Hangsúlyozta: az áldozatok segítése, felkarolása pedagógiai, lelki, jogi ismeretek nélkül nem lehetséges. Az egyetem hallgatói a megállapodásnak köszönhetően elsajátíthatják az áldozatvédelemhez szükséges naprakész ismereteket.

 

  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek