kapubanner for mobile

Az alvállalkozók megint kimaradtak a kifizetésből

Hitelezői választmányt hívtak össze mára egy beruházás alvállalkozói, mert nem kapták meg a nekik járó pénzt. Úgy tűnik ahelyett, hogy kifizette volna az alvállalkozót, egy hongkongi cég részvényeibe fektette pénzét egy szolnoki cég, mely a kormány egyik, támogatást is elnyerő partnerével szerződött egy üzemcsarnok építésére. Az ügyben már rendőrségi feljelentés is született, melyet a Schnaider Polymetall Kft. tett a felszámolás alatt lévő, szolnoki kötődésű O-Nádor Építőipari, Vállalkozási és Kereskedelmi Kft. ellen.

A feljelentő 2014 augusztusában kötött vállalkozási szerződést az O-Nádor Kft.-vel – mint generálkivitelezővel –, a vállalt munkát elvégezte, az O-Nádor azonban a vállalkozói díj egy részét nem fizette meg. A Schnaider Polymetall Kft. egy olyan beruházásban dolgozott alvállalkozóként, amellyel a kormány egyik stratégiai partnere, a francia tulajdonú autóipari beszállító csoport, a Le Bélier SA magyarországi vállalata, a Le Bélier Zrt. bízta meg az

Az MNO úgy tudja, a Le Bélier a generálkivitelezőnek rendben fizetett, vagyis a kifizetési lánc az O-Nádor Kft.-nél szakadt meg. Ennek fényében különös jelentősége van annak a könyvvizsgálói jelentésnek, amely szerint a partnereit cserbenhagyó O-Nádor Kft. 156 ezer, akkori árfolyamon átszámítva csaknem 5 milliárd forint értékű részvény vásárlásáról kötött szerződést a Stroi Marketing & Consulting Limited tőzsdén nem jegyzett hongkongi társasággal a cég részvényeire. Vagyis pénze éppen lett volna rá, hogy kifizesse az alvállalkozóját.

Az O-Nádor Kft. 2014-ben a hongkongi cég részvényei egy részének ellenértékét, 637 millió forintot fizetett ki pénztárából. Az adásvételi szerződés alapján a ténylegesen kifizetett részvények értékének megfelelő tulajdoni hányad birtokosa lehet az O-Nádor Kft. az interneten bárki által olvasható hongkongi cégregiszter alapján ma is működőnek tekinthető, 2014. szeptember 26-án alapított hongkongi cégben.

A Schnaider Polymetall Kft. a több mint 2 millió forintos lejárt követelése miatt felszámolást kezdeményezett az O-Nádor Kft.-vel szemben, ám időközben másik hitelező korábbi kérelme alapján a cég elleni felszámolás 2016. március 9-én már elkezdődött. A bíróság által kirendelt felszámoló a Cég-Révész Kft. Az O-Nádor Kft. nyilvántartásba vett hitelezőinek száma 36, a bejelentett hitelezői igény összesen 286,6 millió forint. Iratanyag és felszámolási vagyon hiányában a felszámoló egyszerűsített eljárásban kívánja befejezni a procedúrát, de ezt a Schnaider Polymetall Kft. kifogásolta.

A céget felszámoló társaságnál elmondták: még nem kapták meg a hongkongi cégvásárlásra vonatkozó iratokat; ha úgy ítélik meg, bírság vagy részükről is feljelentés lehet az ügy folytatása.

Az építőipar kifehérítéséhez vezető út egyik mérföldköve lehetne, ha egy beruházás befejezésekor azt is ellenőriznék, az építési lánc minden résztvevője maradéktalanul megkapta-e az elvégzett munkájáért járó pénzt – vélik szakértők. Amennyiben nem így lenne – kivéve a jogvitás eseteket –, nem kapnák meg például a számukra megítélt támogatást a beruházók, hasonlóan ahhoz, ahogy a közbeszerzéseknél is szokás.

MNO
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek