kapubanner for mobile

Az egész európai agrárium egyik legkritikusabb kérdése a munkaerő

A magyarországi kertészetek, benne az alma- és körtetermesztők nemzetközi elismertségét jelzi, hogy az Alma- és Körte Világszövetség, a WAPA Magyarországon rendezi meg a Prognosfruit nemzetközi konferenciáját - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön, a rendezvény budapesti megnyitóján az Agrárminisztérium (AM) tájékoztatása szerint.

A közleményben kiemelték, a tárcavezető elmondta, ilyen gyors változások a világban még nem voltak, mint napjainkban. Éppen ezért jelentenek kiváló lehetőséget a hasonló konferenciák, ahol a problémákkal szemben egy olyan közösség áll, amely a jövő próbatételeire a megoldásokat mindig együtt keresi. Európa ugyanis új kihívások elé néz, az agrárium szerepe felértékelődött, és ezt a lehetőséget ki kell használni.

Nagy István a közlemény szerint azt mondta, az egyre gyakoribb aszályos évek miatt, a kertészeti ágazat érdekei és a termésbiztonság növelésének érdekében kiemelten kell kezelni a termelői öntözési projekteket. Emellett a régióban szélsőségessé váló klíma miatt fokozott figyelmet kell fordítani a fagy- és jégkárok elleni védekezés technológiáira is - írják a közleményben. Hozzátette, ezekre a fejlesztésekre nagy szükség van az alma- és a körtetermesztők körében a hozamingadozások minimalizálása, továbbá a termésmennyiségek optimalizálása, és a minőségi paraméterek javítása érdekében is.

Hangsúlyozta, az egész európai agrárium egyik legkritikusabb kérdésévé a munkaerő rendelkezésre állása vált. A minél nagyobb fokú automatizációban és gépesítésben ugyanígy segítségre van szüksége a kertészeti ágazatnak, ehhez fontos eszköz a Közös Agrárpolitika. Az egyik oldalon az európai ellátásbiztonság, a másik oldalon a jövedelmező kertészetek fenntartása iránti igény mozgatja az agrárpolitikánkat - fejtette ki a minisztériumi közlemény szerint.

Az agrárminiszter kiemelte, a magyar elnökség során kiemelt cél előremozdítani az európai agrárium fejlődését, biztosítva a gazdák számára a szükséges támogatásokat és erőforrásokat. Fontos továbbá a mezőgazdasági innovációk, a környezetbarát technológiák integrálása azért, hogy versenyképes és fenntartható agrárgazdaságot teremtsenek. A prioritások közé tartozik a Közös Agrárpolitika (KAP) hatékony végrehajtása, amely magában foglalja a gazdák közvetlen támogatásának növelését és az agrár-környezetvédelmi programok erősítését. Elkötelezettek vagyunk a vidéki térségek fejlesztése mellett, hogy biztosítsuk a helyi közösségek életképességét és a fiatal gazdák támogatását - részletezte a miniszter a tájékoztatás szerint.

Nagy István kitért arra is, hogy Magyarország elhivatott az agrárszektor fejlesztése és modernizációja mellett. Hiszik, hogy a magyar elnökség alatt meghozott döntések és kezdeményezések hosszú távon hozzájárulnak az európai mezőgazdaság fenntartható és prosperáló jövőjéhez - jelentette ki a miniszter.

Azért dolgoznak, hogy a Mezőgazdasági és Halászati Tanács az intézményi hátterét ki tudja használni, és politikai irányt mutasson az újonnan felálló Európai Bizottságnak az uniós agrárpolitika 2027 utáni szabályainak kialakításához egy versenyképes, válságálló és gazdabarát európai mezőgazdaság megteremtése érdekében. Kiemelt prioritás továbbá a fenntarthatóság, a tudásalapú és innovatív agrárgazdaság megteremtése - tette hozzá a tárcavezetőn a minisztérium közleménye szerint.

MTI

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek