kapubanner for mobile

Az életmentő munka mindannyiunk feladata

Senki sem tehet meg mindent, de mindenki megtehet valamit. A tél beköszönte sok embertársunk számára komoly veszélyt jelent, így fokozottan figyelnünk kell egymásra. Keserű tapasztalat, hogy sok esetben a kihűléses halálesettel végződő tragédiák megelőzhetőek lettek volna egy kicsit nagyobb odafigyeléssel. A szakemberek sokat segítenek, de nem állhatnak ki mindenki mellett - hívja fel a figyelmet a Katolikus Karitász, a Magyar Katolikus Egyház hivatalos segélyszervezete.

A szociális- és a hajléktalan-ellátórendszer szakemberei, falu- és tanyagondnokok, polgárőrök, rendőrök, a katasztrófavédelem és a települési önkormányzatok munkatársai ilyenkor fokozottan figyelnek a segítségre szoruló emberekre, de nem állhatnak mindenki mellett. Szükség van mindannyiunk nagyobb felelősségvállalására, odafigyelésére. Minden aprónak tűnő figyelmesség - egy csésze tea, egy tál meleg étel, egy takaró - óriási segítség lehet. Életet menthetünk, ha megkérdezzük segíthetünk-e valamiben, amikor az idős szomszéd kéménye nem füstöl vagy az egyébként tevékeny embert nem láttuk egész nap az udvaron, ha segítséget hívunk, amikor az utcán fekvő embert látunk.

Diszpécserszolgálatok telefonszámai:


Budapest

(Budapest, Pest megye)
Menhely Alapítvány Diszpécserszolgálat, Budapest 1/338-41-86,


Tatabánya

(Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém megye)
Utcai Szociális Segítők Egyesülete
Közép---–Dunántúli Regionális Diszpécserszolgálat, 34/511-028


Zalaegerszeg

(Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala megye)
Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezete
Regionális Diszpécserszolgálat, 92/323-000


Pécs

(Baranya, Somogy, Tolna megye)
Támasz Alapítvány
Dél-Dunántúli Regionális Diszpécserszolgálat, 72/233-169


Miskolc

(Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád megye)
Magyar Vöröskereszt
Észak-Magyarországi Regionális Diszpécserszolgálat, 46/323-260


Nyíregyháza

(Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)
Periféria Egyesület
Észak-Alföldi Regionális Diszpécserszolgálat, 42/504-618,


Kecskemét

(Bács-Kiskun, Csongrád, Békés megye)
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Dél-Alföldi Regionális Diszpécserszolgálat, 76/485-582

A Katolikus Karitász lehetőségeihez mérten mindent megtesz a kihűléses halálesetek megelőzése érdekében, egyúttal kérnek mindenkit, hogy figyeljen a környezetében élő segítségre szoruló emberekre.

Ha olyan emberről tudunk, akit bármilyen okból kihűlés fenyeget, az ingyenesen hívható 107-es vagy a 112-es telefonszámon vagy az alább felsorolt, a hajléktalanellátó szervezetek által működtetett regionális diszpécserszolgálatok telefonszámain vagy a polgárőrségen lehet segítséget kérni.


  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk