Az emberi tőke a versenyképesség fontos tényezője

Az oktatás, a tudás, az emberi tőke gazdasági vonatkozásaival foglalkozó tudományos műveknek különös aktualitásuk van ma Magyarországon. Sokszor elhangzik különböző fórumokon, olvasható értekezésekben, hogy hazánkban a legfontosabb termelési tényező a dolgozó, értékteremtő ember. Sokat hangoztatott álláspont, hogy a gazdasági fejlődés első számú motorja a tudás. Ugyanakkor a jól hangzó kijelentések mögött nem mindig húzódik meg a tények, törvényszerűségek ismerete, tisztelete és számbavétele - állapította meg Dr. Székely Judit.

Az ismeretek hiányát jelzi, hogy több kérdésre jelenleg nincs érdemi válasz. Tudjuk-e például azt, hogy megtérül-e, és ha igen, mikor térül meg a tanulásba, a tudás megszerzésébe fektetett idő és pénz, vagy azt, hogy a megszerzett tudás hogyan és mennyiben járul hozzá a "fogyasztás hatékonyságához"? Továbbmenve: számolunk-e azzal, hogy a megszerzett, ámde nem hasznosuló emberi tőkébe történő beruházások össztársadalmi szinten milyen veszteségeket jelentenek? Tisztában vagyunk-e azzal, hogy a munkanélküliség, vagy az aktív korú népesség szokatlanul magas inaktivitási arányának "árát" a nemzetgazdaság a "kidobott" oktatási költségeken keresztül is megfizeti? Tovább folytatva a dilemmák sorát: foglalkoztatáspolitikai döntéseink során szem előtt tartjuk-e minden esetben, hogy beavatkozásaink pazarló, vagy éppen takarékos humánerőforrás-gazdálkodásra ösztönzik-e a vállalkozásokat, a munkáltatókat?

A szerző könyvében többek között ezekre az összefüggésekre világít rá és ezekre a fontos kérdésekre keresi a választ, igen gyakorlatias megközelítésben. Mindeközben kitér a "tudástőke" mérési problémáira, egyfajta módszerét adva ezen speciális beruházás számbavételének. A tudást, a tanulást a szerző befektetésnek tekinti tehát, melynek megtérülését elsősorban gazdasági szempontból vizsgálja.

Izgalmas, szakmai vitát is könnyen generáló kérdésfelvetésnek nevezte a helyettes államtitkár asszony, hogy az oktatással, a tudás megszerzésével kapcsolatos költségek milyen formában és hol kerüljenek elszámolásra? Kik és milyen megoszlásban legyenek a költségek viselői? Milyen terhet viseljen az állam, az egyének és a cégek? Ez a felvetés annál inkább fontos, mivel az állam elsődleges felelősségi körébe tartozó iskolarendszerű oktatás mellett - Magyarországon csakúgy, mint máshol a fejlett világban -, egyre nagyobb jelentőségre tesz szert az iskolarendszeresen kívüli felnőttképzés. Ez egyrészt annak "köszönhető", hogy az oktatási rendszerből kilépők végzettsége, tudása nem igazodik eléggé a munkaerő-piaci kereslethez. Másrészt abból az általánosan megfigyelhető tényből fakad, hogy az egyszer megszerzett tudás gyorsan megkopik, az egyszeri befektetés az emberi tőkébe - a gyorsuló szerkezet- és technológiaváltás következtében - hamar amortizálódhat újabb befektetés híján. A szerző ezért foglalkozik az egy életen át tartó tanulás ilyen szempontú megközelítésével is.

Dr. Drávucz Sándor, az Országos Gyógyintézeti Központ főigazgató-helyettese a könyv kapcsán elmondta, hogy évente 40 ezer aktív korú ember hal meg, ami a humántőkében nagy veszteséget jelent. Az egészségügyi intézmények által megmentett életek nagy tőkeveszteségtől mentik meg az egyébként is forráshiánnyal küszködő társadalmat. Saját intézete példáján azt bizonyította, hogy az állótőke értékét sokszorosan meghaladja a humántőke, de annak értékét nem tartjuk számon.
Dr. Lakatos Gyula egyetemi docens, a kötet szerzője a tudástőke visszanyerés programjáról tájékoztatta a sajtóbemutató részvevőit és úgy ítélte meg, hogy a tudástőke számbavétele és céltudatos hasznosítása javíthatja az ország versenyképességét.