kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

Az MSZP-frakció felét érintheti a különadó

Az 58 fős MSZP-frakció nagyjából 30 tagját érinti a 98 százalékos különadó; ha a jogszabály-módosításokat a jelenlegi formában fogadják el, fizetnie kell Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon korábbi miniszterelnököknek is.

A különadó érinthet több volt politikust, köztük Kóka Jánost, Horváth Ágnest, Rácz Jenőt, Magyar Bálintot és Persányi Miklóst is.

Az MTI számításai szerint a szocialista képviselőcsoport nagyjából harminc tagjának kell kisebb-nagyobb összeget visszafizetnie jövő márciusig.

Az MTI által megkérdezett frakciótagok többsége - volt aki névvel, más név nélkül - azt mondta: a rendelkezésre álló információk alapján nem tudja megmondani mennyit kell majd befizetnie, és pontosan hogyan kell kiszámolni az adó mértékét.

Mesterházy Attila frakcióvezető-pártelnök az MTI kérdésére megerősítette, hogy volt államtitkárként várhatóan rá is vonatkozik majd a fizetési kötelezettség. Úgy vélekedett: a különadó kiszámításával kapcsolatban még vannak tisztázandó kérdések.

Szanyi Tibor azt tervezi, hogy megkérdezi az adóhivataltól, mekkora összeget kell majd elutalnia.

Szavai szerint a törvényjavaslat nem más, mint a két Gyurcsány-kormány és a Bajnai-kabinet vezető tisztviselőinek végigpofozása. Értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy most néhány millió forintos összegeket minősítenek erkölcstelennek, miközben az első Orbán-kormány idején százmillió forintos végkielégítések is voltak.

Veres János korábbi pénzügyminiszter az MTI-nek azt mondta, amint megkapta a végkielégítését, rögtön továbbadta alapítványoknak, civil szervezeteknek, így pontosan nem is tudja, mekkora összeg után kellene fizetnie a 98 százalékos különadót. Hiller István volt oktatási tárcavezető ugyancsak jótékony célra fordította a végkielégítését.

Az MTI kérdésére Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter, Ficsor Ádám korábbi miniszter, Molnár Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal volt vezetője és Burány Sándor korábbi államtitkár is úgy fogalmazott: az eddigi ismereteik alapján egyelőre nem tudták kiszámolni a várhatóan rájuk vonatkozó különadó összegét.

Ujhelyi István parlamenti alelnök az MTI-nek furcsának nevezte, hogy a mai világban születhetnek ilyen döntések, mint az öt évre visszamenőlegesen kivetett különadó, de - mint mondta - törvénytisztelő állampolgárként be fogja azt fizetni. Ennek összegét még ő sem számolta ki.

Vadai Ágnes volt államtitkár azért nem tudta megmondani, hogy nála mi a helyzet, mert munkaügyi perben áll a honvédelmi tárcával.

Szűcs Erika, korábbi szociális miniszter az MTI megkeresésére jelezte, rá nem vonatkozik a különadó. Távozásakor ugyanis nem kapott végkielégítést, mivel kevesebb, mint egy évig volt tárcavezető.

Hasonlóan nyilatkozott Molnár Gyula, aki nyolc évig volt a XI. kerület polgármestere. Mint mondta, a jelenlegi szabályok alapján három havi végkielégítést kapott, ami nem éri kétmilliós összeghatárt.

Bajnai Gordon volt kormányfő a távozásakor három havi fizetést és szabadságmegváltást is kapott, összesen bruttó 8,2 millió forintot. A korábbi miniszterelnök miután befizette a járulékokat és adókat, a nettó összeget jótékony célra fordította: egy gyermekeket támogató alapítványnak és több oktatási intézménynek utalta át pénzt.

A kormányszóvivői iroda 2009 áprilisában Gyurcsány Ferenc lemondása után azt közölte az MTI-vel, hogy a politikusnak hat havi illetménnyel megegyező juttatás, 9 millió forint járt.

Sajtóhírek szerint emellett 7,67 millió forint szabadságmegváltást is kapott. A kormányszóvivői iroda akkori tájékoztatása szerint Gyurcsány Ferenc is jótékony célra fordította a végkielégítést és a szabadságmegváltás miatt kapott összeget is.

Több olyan volt miniszternek is kell majd várhatóan különadót fizetnie, akik ma már nem politikusok. A tervezett szabályok vonatkoznak az első Gyurcsány-kormány több tagjára: Somogyi Ferenc volt külügyminiszterre, Kóka János korábbi SZDSZ-es gazdasági tárcavezetőre, Rácz Jenő volt egészségügyi miniszterre - aki most a Kórházszövetség elnöke -, Magyar Bálint korábbi szabad demokrata oktatási tárcavezetőre, Petrétei József volt igazságügyi miniszterre, Kovács Kálmán korábbi informatikai tárcavezetőre, Baráth Etele volt tárca nélküli miniszterre, valamint Bozóki András akkori kulturális tárcavezetőre.

A tervezett különadó a második Gyurcsány-kormányból érintheti Gráf József korábbi agrárminisztert, Horváth Ágnes volt szabad demokrata egészségügyi tárcavezetőt, Persányi Miklós akkori környezetvédelmi minisztert, Szilvásy György volt titkosszolgálati minisztert és Draskovics Tibort, aki 2005-től 2009-ig három különböző miniszteri posztot is betöltött.

Göncz Kinga EP-képviselő is kapott miniszterként bruttó 7,7 millió forint végkielégítést a Gyurcsány-kormány távozásakor.

A jelenlegi szabályok szerint legfeljebb hat havi illetményüknek megfelelő juttatást kaphatnak a távozó állami vezetők. A tisztségüket három évnél rövidebb ideig betöltők három havi összegre jogosultak, míg a hivatalukban kevesebb mint egy évig dolgozóknak nem jár juttatás.

A vezető köztisztviselőknél, az államtitkároknál és a minisztereknél csak akkor váltható meg pénzben a ki nem vett szabadság, ha a jogviszonyuk megszűnik. A szabadságmegváltás összegét a ki nem adott szabadnapok száma és az adott állami vezetőnek a jogviszony megszűnésekor irányadó - a törvényben meghatározott mértékű - illetménye, vagyis átlagkeresete határozza meg. A kormány tagjainak és az államtitkároknak 40 nap szabadság jár egy évben.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk