Az orvosi kamara a béremelés mellett a közfinanszírozás növelését követeli
A kamara legkésőbb 2022. január 1-jétől 900 ezer forintos bruttó szakmai alapbért követel valamennyi szakorvos számára.
Éppen ezért, az elvándorlás megállítása és a paraszolvencia szégyenbélyegének megszüntetése érdekében a kamara legkésőbb 2022. január 1-jétől 900 ezer forintos bruttó szakmai alapbért követel valamennyi szakorvos számára, a rezidenseknek pedig bruttó 500 ezer forintos kezdőbért. Ugyanakkor a szakorvosi alapbérnek a nyugdíjba vonulás ideéig el kell érnie az 1,7 millió forintot - sorolta. Ezzel párhuzamosan nem pusztán az egyéni boldogulás, hanem a munkafeltételek kiszámíthatóságának megteremtését is szükségesnek tartják, vagyis az állandó munkaerő- és eszközhiány felszámolását - tette hozzá.
A MOK elnöke további égető problémának nevezte, hogy az állam bürokratikus akadályokat állít a nyugdíjas orvosok továbbfoglalkoztatása elé és egyéb nyugdíjas korú munkavállalókhoz képest dupla közteherrel sújtja őket. Megjegyezte, hogy egy-egy, a foglalkoztatásukat biztosító engedélyre sokszor 8-10 hónapot kell várni.
Éger István szintén szükségesnek nevezte a mára sokszor méltatlan szociális helyzetbe került nyugdíjas orvosok nyugellátásának rendezését. Szerinte az elmúlt évben az ágazatban megindult ugyan egy érdeminek tűnő bérfelzárkóztatás, az idén azonban "totális kudarcba fulladtak" a kormányzattal a tárgyalások arról, mikor költ már végre annyit az egészségügyre Magyarország, amennyi a nemzetközi standardok szerint kellene.
Ebben a helyzetben érezték szükségesnek a tanácskozás összehívását - mondta az elnök. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár és Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára egyaránt arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban milyen jelentős mértékű béremelések és fejlesztések történtek az egészségügyben. A hallgatóság többször hangot adott nemtetszésének. Szalay-Bobrovniczky Vince úgy fogalmazott, hogy a kormány az orvosok pártján áll és nincs szó szembenállásról, ezt mutatják az elmúlt időszak intézkedései. A többi között 2012-2013-ban 95 ezer egészségügyi dolgozó részesült, összesen 75 milliárd forintnyi béremelésben. Továbbá megalkották az orvosi és szakorvosi bértáblát; ennek nyomán az orvosok 2016 szeptemberétől bruttó 107 ezer forint béremelésben részesültek, illetve 2017 novemberétől 100 ezer forinttal emelkedett a bérük, ami összesen 56,8 százalékos bővülésnek felel meg - sorolta.
A kormány tudja a kötelességét és még ebben a parlamenti ciklusban sor kerül további béremelésre - ígérte, egyúttal türelmet kért az orvos társadalomtól. A helyettes államtitkár szerint bíztató, hogy a közfinanszírozott egészségügyi szolgálat működtetésére a jövő évi költségvetésben az ideihez képest 155,6 milliárd forinttal több szerepel, az egészségbiztosítási alap pedig 239,4 milliárd forinttal többől gazdálkodhat.
Az ágazati béremelésekre 152 milliárd forint használható fel jövőre. Felelős döntés kell ahhoz, hogy a jövőben mely csoportok milyen arányban részesülhetnek ebből a keretből - mondta a politikus.
Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, az elmúlt évek bérfejlesztésének is köszönhető, hogy miközben néhány évvel ezelőtt a kezdő orvosok több mint 50 százaléka elvándorolt, ma 77-78 százalékuk az állami egészségügyben kezdi meg a munkát. A rezidensek bérrendezése pedig motorja volt a szakorvosi béremelésnek is - tette hozzá. Közlése szerint, az elmúlt évek intézkedései nyomán, ma már megbízható és kiszámítható bértábla mentén dolgozhatnak az orvosok és az ápolók.
A kormány tisztában van azzal, hogy szükséges a további béremelés - mondta az államtitkár, ugyanakkor rámutatott arra, hogy az orvosok átlagbére, statisztikák szerint, mára eléri a 800 ezer forintot. Ez annak következménye, hogy vannak olyanok, akik a bértáblához képest jóval többet keresnek - jegyezte meg. Horváth Ildikó hangsúlyozta, hogy a kormányzat folyamatosan növeli az egészségügyre rendelkezésre álló forrásokat, így például 2010-hez képest a jövő évi költségvetésben már 740 milliárd forinttal több forrás áll az ágazat rendelkezésére, illetve 2014 és 2020 között 37 program keretében 227 milliárd forintnyi uniós forrás jutott az egészségügynek. Továbbá a fővárosban folytatódik az a kórházfejlesztési program, amely vidéken már megvalósult az elmúlt években - mondta Horváth Ildikó.
MTI
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A magyar gyermekorvosi ellátórendszer egyre súlyosabb szakemberhiánnyal küzd, amit a friss statisztikai adatok is alátámasztanak. A csökkenő... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Államokban a vállalatok több mint fele csökkenti a munkavállalói juttatásokat, hogy csökkentse az AI-val... Teljes cikk
A NAV munkatársai többek között a dolgozók bejelentését is vizsgálják. Teljes cikk
- „Az egészséges nagymama, nagypapa olyan, mint a lottóötös” – növelhetik-e az egészségügyi kiadások a GDP-t? 2 hete
- A nők tovább élnek, mégis több időt töltenek betegen – mi áll a háttérben? 2 hete
- Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos 3 hete
- Életminőség a középpontban: a prevenció és precíz orvoslás jövője 4 hete
- Magyar ápolók napja: tisztelgés azok előtt, akiknek az emberség lett a hivatása 1 hónapja
- Hogyan enyhítsük az ízületi fájdalmakat? 1 hónapja
- Felmondják a többletmunkát a budapesti pszichiáterek – veszélybe kerülhet az ügyeleti ellátás? 1 hónapja
- A betöltetlen orvosi állások aránya vármegyénként - grafikon 2 hónapja
- Új korszak jöhet a Debreceni Egyetemen a GE-vel közösen 2 hónapja
- Gyanúsan sok a beteg az ünnepek körül – ezért változtat a kormány a táppénzen 2 hónapja
- Felmérés: az egészségügyben továbbra is fennáll a nemek közötti bérszakadék 2 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben