kapubanner for mobile

Az új tanév sem ígér nyugalmat

A szakképzési rendszer átalakítása, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ pénzügyi gondjai, az etikai kódex, az iskolaközpontok létrehozása, valamint a kilenc évfolyamos iskola bevezetésének terve is neuralgikus pont lehet az új tanévben Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint.

Galló Istvánné azt mondta: kérdéses, az új tanév "boldog" lesz-e. A kormányzati kommunikáció szerint minden készen áll, de ez szerintük nem egészen van így.

Az érdekvédő kifejtette: a szakképzés átalakítása komoly problémákat vet fel, az intézmények július 1-től ugyan átkerültek a szakképzési centrumokhoz, de a végrehajtási rendeletet és az szmsz-t most egyeztetik. A jogszabályok tehát a zavartalan működéshez nem állnak rendelkezésre - mutatott rá. Arról sincs információ, hogy ezen intézmények a Klik költségvetéséből mennyi pénzt vittek át, nem tudni, mennyi maradt, a Klik által fenntartott intézmények hogyan működnek majd. A szakképzés átalakítására ez a megoldás nem megfelelő - rögzítette.

Kitért arra is: a Klik nem tudta megoldani azokat a problémákat, amiért létrehozták, sőt inkább tovább növelte azokat. A hatáskörök megyei szintre delegálásáról azt mondta: ez is mutatja, a központosítás, amit kitaláltak, nem működött.

Galló Istvánné szerint az iskolaközpontok létrehozásának terve és a kilenc évfolyamos iskola bevezetése felvetheti, hogy nem csak az intézményi szerkezethez nyúlnak hozzá, hanem radikális intézménybezárások is elindulhatnak. Utalt a Klik elnökének adataira is, miszerint ma 1,3 millió férőhely van a Klik intézményeiben, de csak 750 ezer tanuló.

A szakszervezeti vezető felidézte, hogy a pedagógus etikai kódex miatt már tavasszal az Alkotmánybírósághoz fordultak. Az alaptörvény szerint ugyanis magatartási és viselkedési formákat csak jogszabályban lehet kihirdetni, és a jogszabályalkotók körében a Nemzeti Pedagógus Kar nem szerepel.Pedagógus szélsőséges megnyilvánulást magánéletében sem tehet, ugyanakkor látható, etikai kódex nélkül is fellép ilyen esetekben a munkáltató - reagált arra, hogy a Klik azonnali vizsgálatot rendelt el, egy a facebook-on szélsőséges posztokat közzétevő pedagógus ügyében.

Galló Istvánné azt mondta: a kilenc évfolyamos iskolát akkor támogatják, ha többlet tanítási időt biztosít, és a változtatás nem érintheti a középiskolák évfolyamainak számát. Feltételeik között szerepel, hogy az alsó tagozat ideje egy évfolyammal megnő, s az első öt évfolyamon a diákhoz igazodó képességfejlesztő nevelés folyik, a kötelező tananyag radikális csökkentése mellett. A tanuló és a szülő a kilencedik évfolyamon választhassa meg, hogy az általános iskola után milyen intézménytípusban kívánja folytatni tanulmányait.

Kitért arra, hogy a mindennapos testnevelés most már mind a 12 évfolyamon működik, de a feltételei továbbra sem adottak.

Pozitívum, hogy a bérek ha minimálisan is, de nőnek, átlagosan 6-10 ezer forint többlettel számolhatnak a pedagógusok az életpálya alapján.

Szeptember 15-ével 25 ezer forintos béren kívüli juttatást kapnak a Kliknél dolgozó, oktatás-segítő technikai alkalmazottak. Jelezte: Pedagógus I-be sorolják az oktató-nevelő munkát segítő, pedagógus végzettségűeket. Súlyos probléma azonban, hogy a pedagógus végzettség mellett más felsőfokú végzettséget nem ismernek el.

Arról, hogy csökkenteni kell a tananyagot, azt mondta: amikor a nemzeti alaptantervet, kerettantervet véleményezték, már ennek szükségességét hangsúlyozták.

Szólt arról is, hogy a PSZ támogatja azt a népszavazási kezdeményezést, ami a 18 éves tankötelezettség visszaállítását célozza. Ez összecseng a szervezet szakmai álláspontjával - mondta az érdekvédő.
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hankó Balázs szerint a felsőoktatásban is be kell vezetni a szakképzési duális rendszert

A felsőoktatásban is el kell érni azt, hogy minden második fiatal duális képzésben vegyen részt, ahogyan az a szakképzésben már megvalósult -... Teljes cikk

Ezek voltak a legnépszerűbb szakok a keresztféléves felvételin

A legtöbb keresztféléves hallgatót a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vette fel. Teljes cikk

Tényleg feleződött az alacsony végzettségűek száma Magyarországon?

Sztojka Attila államtitkár szerint egy évtized alatt csaknem 47 százalékkal csökkent a legfeljebb nyolc általánost végzettek száma, és több mint... Teljes cikk