Be kellene fagyasztani a minimálbért
A GDP-növekedés idén két, jövőre már csak 1,7 százalékos lesz az OECD szerint. A munkavállalók nem mobilisak, és túl sok a képzetlen közöttük, a közmunkának pedig rossz a hatásfoka.
Aggasztóan alacsonynak nevezte a magyar gazdaság növekedési potenciálját hétfőn a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD).
A csoport legfrissebb előrejelzésében változatlanul hagyta novemberi becslését, amely szerint idén 2 százalékkal, 2015-ben 1,7 százalékkal nő a magyar hazai össztermék (GDP).
A szervezet szerint ugyanakkor továbbra is gyenge a növekedési potenciál Magyarországon. "Az alacsony beruházási ráta, az alacsony iskolai végzettségűek körében gyenge foglalkoztatottság, valamint a munkaerő-piaci és a termékpiaci hiányosságok miatt elengedhetetlenek további strukturális reformok" – állapította meg az OECD a magyar gazdaság helyzetével foglalkozó, 116 oldalas tanulmányában.
A foglalkoztatás növelésének akadálya a munkavállalók alacsony mobilitása. Ahhoz, hogy ezt növelni lehessen, csökkenteni kellene a lakástulajdon szerzésének ösztönzését, és bátorítani a bérlakáspiac bővülését. Az alacsony iskolai végzettségűek száma jócskán meghaladja a munkaerő-piaci igényeket, és ez különösen igaz a hátrányos helyzetű régiókra. A közmunkaprogram növelte a foglalkoztatást, de rossz a hatásfoka, ami a munkanélkülieknek a rendszeres munka világába való visszavezetését illeti.
A szervezet szerint le kellene mondani arról, hogy az inflációt és a termelékenység növekedését meghaladó mértékben emeljék a minimálbért, "sőt fontolóra kellene venni az átmeneti időre való befagyasztását".
Az oktatási rendszerben csökkenteni kell az egyenlőtlenséget azzal, hogy több forrást biztosítanak a hátrányos helyzetű iskoláknak, fellépnek az iskolai szegregáció ellen, és segítik a hátrányos helyzetű tanulók részvételét a felsőoktatásban - állapította meg a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet átfogó helyzetértékelésében.
Az MTI egy ennél optimistább bejegyzést is közzétett: a fenti teljes cikk megjelenése után körülbelül fél órával kiadott egy rövidhírt (ezek rendszerint megelőzik a teljes cikket, ajánlják a témát a szerkesztőknek – most kissé lemaradtak vele), melynek címe "OECD: Magyarországon beindult a gazdasági növekedés" volt. Ebben idézik Cséfalvay Zoltánt, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkárát, az OECD Nemzeti Tanács elnökét is. Cséfalvay eszerint úgy látja: 2013-ban nemcsak a gazdasági növekedés indult be, hanem annak bázisa is kiszélesedett az exporttól a beruházások és a magánfogyasztás felé, aminek nagy jelentősége van. Úgy véli, a magyar adórendszer konszolidációja befejeződött, az adórendszer elnyerte végleges formáját, legfeljebb kisebb finomításokra van szükség.

Az ingatlantulajdon akadályozza a munkavállalók mobilitását

Az NGM ebben is meglátta a pozitívumot
Az MTI egy ennél optimistább bejegyzést is közzétett: a fenti teljes cikk megjelenése után körülbelül fél órával kiadott egy rövidhírt (ezek rendszerint megelőzik a teljes cikket, ajánlják a témát a szerkesztőknek – most kissé lemaradtak vele), melynek címe "OECD: Magyarországon beindult a gazdasági növekedés" volt. Ebben idézik Cséfalvay Zoltánt, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkárát, az OECD Nemzeti Tanács elnökét is. Cséfalvay eszerint úgy látja: 2013-ban nemcsak a gazdasági növekedés indult be, hanem annak bázisa is kiszélesedett az exporttól a beruházások és a magánfogyasztás felé, aminek nagy jelentősége van. Úgy véli, a magyar adórendszer konszolidációja befejeződött, az adórendszer elnyerte végleges formáját, legfeljebb kisebb finomításokra van szükség.
Az összeállítás szerint jelentősen javult Magyarország helyzete, ami a nemzetközi kötvénypiacokra való kijutást illeti, de továbbra is magas a külföldi devizában való eladósodottság, ami miatt az ország gazdasága továbbra is sebezhető.
A Magyar Nemzeti Bank által elindított Növekedési Hitelprogram iránt erős a kereslet, de egyelőre nem lehet tudni, hogy ez új hitelek felvételét jelenti vagy a meglévő hitelek kiváltását. A hitelezést továbbra is hátráltatja a bankok rossz jövedelmezősége és a nem teljesítő hitelek magas aránya.
Az elmúlt években bevezetett számos különadóval sikerült a GDP 3 százaléka alatt tartani a költségvetési hiányt, de ez kikezdte "az adórendszer kiszámíthatóságát és egyszerűségét".
A szervezet megjegyezte, a verseny növelése és a (megfelelő) üzleti környezet kulcsfontosságú a befektetések és a termelékenység növelése érdekében. Ami az üzleti környezetet illeti, továbbra is nagyok az adminisztratív terhek, és romlott a szabályozás stabilitása, részben az elégtelen egyeztetés és a gyenge hatásvizsgálati mechanizmusok miatt. A versenyképességet rontja a fokozott állami beavatkozás.
Az OECD javasolta többek között, hogy fokozatosan csökkentsék a különadókat, ehelyett hagyatkozzanak olyan, növekedés- és környezetbarát forrásokra, mint az ingatlanadó és az energiafogyasztás adója, valamint a plázastopot is át kellene gondolni. Tegyenek olyan lépéseket, amelyekkel egyértelműen csökkenő pályára állíthatják az államadósságot, szélesítsék a költségvetési tanács hatáskörét, ugyanakkor vizsgálják felül a testületnek a költségvetési törvény elfogadásával kapcsolatos vétójogát.
Javítani kell a szabályozás minőségét és stabilitását, ennek érdekében be kellene vezetni a kötelező egyeztetést és növelni a hatásvizsgálatok minőségét. Magyarországnak el kellene indulnia abba az irányba, hogy piaci alapon állapítsák meg az áram és a gáz árát.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?