Befogadja-e a versenyszektor a közszféra kitaszítottját?
A versenyszektorban él némi fenntartás a közigazgatásból és állami cégektől érkezőkkel szemben, ezért az elbocsátott - elsősorban felsőbb beosztású - egykori dolgozók legnagyobb esélye új állás megtalálására az ismeretségen, kapcsolati hálón alapuló munkakeresés lehet - derül ki a Napi Gazdaság riportjából.
A közszférában hosszabb ideje dolgozóknál leginkább az adaptációs, nyelvi és informatikai képességekre vonatkozóan merülnek fel kételyek. A vállalatok általában speciális tudású és tapasztalatú, "kész" embereket keresnek, e követelménynek sok esetben nem felelnek meg az államigazgatásból érkezők - véli Zsoldosné Csaposs Noémi, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének (SZTMSZ) elnöke.
Lehetnek ugyanakkor olyan pozíciók, amelyek a versenyszférában sincsenek iparágakhoz kötve, a speciális sajátosságokon kívül 90 százalékban ágazatfüggetlenek - mondta a Napi Gazdaságnak Deák Andrea, a Neumann International vezetője.
Csaposs Noémi szerint az állami szférából kikerülők nagyobb részének hónapokba is telhet a megfelelő pozíció megtalálása, hiszen a versenyszektorra egyelőre nem jellemző komolyabb bővülés, leginkább speciális területekre keresnek munkatársakat.
Napi Gazdaság
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Hiába nőtt a napszám és keresnek többet az alkalmi munkások, szinte kizárólag 60 év felettiek vállalnak mezőgazdasági munkát – derül ki a... Teljes cikk
Bár 2025-ben akár havi 150 ezer forintos lakhatási támogatás is járhatna a 35 év alatti dolgozóknak, alig néhányan élnek vele. Miért nem terjed ez... Teljes cikk
Július elsejétől a csecsemőgondozási díj (csed) és a gyermekgondozási díj (gyed) is mentes lesz a személyi jövedelemadó (szja) alól, emellett a... Teljes cikk
- A készenlét fontos tudnivalói 6 hónapja
- JOee Teszt sokadik -20240222 9 hónapja
- Ki lesz Magyar Péter asszisztense? - az állásra ma estig lehet jelentkezni 12 hónapja
- Előkészítő mérnök 12 hónapja
- Service Desk munkatárs 12 hónapja
- Fejlesztő pedagógus 12 hónapja
- Autóbuszvezető 12 hónapja
- Raktárvezető 12 hónapja
- Áruházvezető 12 hónapja
- Pénzügyi tanácsadó 12 hónapja
- tehergépjármű-vezető 12 hónapja