Beperelték volt dolgozói a Pécsi Vízművet
Pert indítottak pécsi vízmű dolgozók korábbi munkáltatójuk, a francia érdekeltségű Pécsi Vízmű Zrt. ellen csütörtökön, hogy így követeljék elmaradt szeptemberi bérük kifizetését.
Szabó Iván, a pécsi önkormányzatot és a munkavállalókat képviselő ügyvéd elmondta: az új szolgáltatóhoz, a Tettye Forrásház Zrt.-hez átkerült dolgozók közül 322-en fordultak a baranyai munkaügyi bírósághoz.
Az ügy előzménye, hogy miután az önkormányzat és az általa létrehozott új szolgáltató, a Tettye Forrásház Zrt. október 5-én ellenőrzése alá vonta a helyi vízmű épületét, hitelezők zárolták a korábbi szolgáltató Pécsi Vízmű Zrt. számláit, s a vállalat nem tudta kifizetni dolgozói szeptemberi bérét.
Az MTI úgy tudja, mivel a Pécsi Vízmű korábban jelezte az adóhivatalnak fizetési szándékát, de számlái zárolása miatt sem a béreket, sem a járulékokat nem tudta átutalni, az APEH hivatalból végrehajtást indított a társaság ellen. A Pécsi Vízmű közben hivatalos levélben jelezte, hogy a történtek miatt akadályoztatva van. Azt a választ kapta, hogy ez esetben az akadályok elhárultát követő tizenöt napon belül kell teljesítenie.
MTI/Magyar Rádió

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?