Béremelés az Auchannál - Így nőnek a fizetések a vállalatnál
Két lépcsőben emelkedik a dolgozók bére.
Az Auchan Magyarország az idei bérfejlesztés során két lépcsőben, összesen több mint 9,2%-kal emeli meg az alapbéreket a munkakörök legnagyobb részében - írja a vállalat közleménye. Januárban 5%-kal, júliustól pedig további 4,2%-kal emelkedik az áruházi és a logisztikai fizikai munkakörökben foglalkoztatott munkatársak alapbére. A magasabb alapbérek a pótlékok és juttatások széles körével egészülnek ki, amelyek egyes elemeit szintén megemeli a vállalat. A szakképzettséget igénylő pozíciókban – például egy pék esetében – a szakértői szinten foglalkoztatott munkavállalók bruttó átlagkeresete meghaladja a 640 000 Ft-ot. A logisztikán mirelit területen dolgozó komissiózó munkatársak bruttó havi jövedelme pedig elérheti akár a 850 000 forintot is.
A béremelés után a legtöbb, szakképzettséget nem igénylő áruházi pozícióban az alapbérek havonta bruttó 422 000, illetve júliustól bruttó 440 000 forinttól kezdődnek. Az elérhető bruttó alapbér a pékek, cukrászok, hentesek esetében pedig 551 100 forint lesz januártól, ami júliustól bruttó 573 800 forintra emelkedik.
A logisztikán dolgozó munkatársak alapbérből, különböző pótlékokból, bónuszokból és az egyéni teljesítményen alapuló prémiumokból álló jövedelmet kapnak. Egy mirelit komissiózó esetében a bruttó havi jövedelem így akár a 850 000 forintot is elérheti.
A jelentős alapbéremelést széles körű juttatások egészítik ki. A 12%-os dolgozói vásárlási kedvezmény éves kerete 3 millió forintra nő, így a munkatársak akár 360 ezer forint kedvezményt kaphatnak vásárlásaik után az év során. Emellett Cafeteria kártyán is biztosít a vállalat egy havi keretösszeget kollégáinak. A munkába járás költségét a jogszabályi minimum felett, kilométerenként 30 forinttal támogatja az Auchan. A kockázati élet- és balesetbiztosítás a munkatársak és családtagjaik számára a nehéz helyzetekre nyújt támogatást, csakúgy, mint a Számíthatsz ránk! program, mellyel a vállalat ingyenes életvezetési, jogi és pénzügyi tanácsadást nyújt a munkatársak és hozzátartozóiknak.
Ehhez adódnak még az egyéb juttatások, mint például az egészségügyi szűrések, valamint a nyári tábor, a karácsonyi és az iskolakezdési támogatások. A vállalatnál eltöltött időt mindezek mellett a jubilálóknak járó jutalommal is honorálják.
A bérfejlesztés az érdekképviseletekkel egyetértésben történik, évek óta először jött létre ennek kapcsán megállapodás a vállalat és a KASZ között.
Az Auchan Magyarország jelenleg közel 5400 embert foglalkoztat.
Mint annál korábban beszámoltunk, a Tesco és a Penny is béremelést jelentett be nemrég.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
- Távozott a magyar RTL HR vezetője 2 hete
- Optimistábbak a magyar cégek, mégsem jön a béremelés 2 hete
- Navigálás a viharban: így lett közel 9 milliárdos árbevétele a Pensumnak 3 hete
- PDSZ: a kormány azonnal kezdjen tárgyalásokat a pedagógusok bérrendezéséről 1 hónapja
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 2 hónapja
- Magyar Revolut: 12 kérdés, amire még nincs válasz 2 hónapja
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 2 hónapja
- Fordulat a Revolutnál: magyar fióktelep és hazai bankszámla jön 2 hónapja
- Vezetőváltás a Shopfully Magyarország élén 2 hónapja
- Extra szabadsággal támogatja dolgozóit ez a magyar munkaadó 2 hónapja
- Megnyílt az igénylés: több tízezer forint támogatást kaphatnak a minimálbéreseket foglalkoztató cégek 2 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?