kapubanner for mobile

Betörtek a dunakeszi főpostára: kedden kiviszik az elmaradt nyugdíjakat

A helyszínelés lezárultával kedden szinte bizonyosan kinyit a dunakeszi főposta, és pótolják a hétfő hajnali betörés miatt elmaradt nyugdíjkifizetéseket is - közölte a Magyar Posta szóvivője az MTI-vel.

Tomecskó Tamás elmondta, hogy mivel a nyugdíjakat minden hónapban "szórva", 12 nap alatt kézbesítik, hétfőn az érintett dunakeszieknek csupán körülbelül 10 százaléka nem jutott hozzá a várt összeghez a hivatal zárva tartása miatt.

A Magyar Posta gondoskodik róla, hogy a betörés miatt ne érje kár az ügyfeleket - tette hozzá a szóvivő, hangsúlyozva: a cégnél belső vizsgálat indult annak kiderítésére, hogy történt-e bármiféle, a betöréssel összefüggő mulasztás, illetve hogy minden előírt szabályt betartottak-e .

Az MTI-nek a postáról elvitt pénz összegére vonatkozó kérdésére a szóvivő nem kívánt reagálni, azt viszont elmondta, hogy az épületet minden szempontból megfelelő biztonsági rendszerrel szerelték fel. A belső vizsgálat kiterjed arra is, hogy ez a rendszer működött-e a kritikus időpontban.

A dunakeszi főpostára hétfőn hajnalban eddig tisztázatlan körülmények között, egy hátsó udvarra nyíló ajtó beszakításával jutottak be a betörők, és a rendőrség elsődleges információi szerint nagyobb összegű készpénzt vittek el.

Dolgukat megkönnyítette, hogy az épület közelében alig van lakóépület, illetve hogy hétfőre virradó éjjel nagy vihar volt a városban. Az MTI úgy tudja, a vihar rövid áramkimaradást is okozott.



  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek