kapubanner for mobile

Bezárja üzleteit Kínában a Media Markt

A kiélezett verseny és piaci helyzetének gyengesége miatt kínai üzleteik bezárása mellett döntöttek a Media Markt China tulajdonosai.

A német Media-Saturn Holdings és a tajvani Foxconn Technology Group tulajdonában lévő vállalat március 11-ig mind a hét kínai üzletét bezárja - jelentette be a cég. A vállalat képviselői úgy fogalmaztak: a piacról való kivonulás a részvényesek érdekeit szolgálja, így reagál a cég a rendkívüli mértékben kiélezett piaci versenyre.

A Media Markt China 2010 novemberében nyitotta meg első üzletét a kelet-kínai Sanghajban, akkor még optimistán úgy fogalmaztak: az évtized közepére több mint 100 boltból álló országos hálózat kiépítése a cél.

A Media Markt nem az első a nagy nyugati cégek közül, amelyek jobbára a piaci verseny kiélezettsége vagy saját vállalati stratégiájuk elégtelensége miatt kényszerülnek lakatot tenni üzleteikre Kínában. Az amerikai Best Buy öt év próbálkozás után 2011-ben kényszerült bezárni kínai üzleteit.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk