Bírálják a magyar szakszervezetek az EU 2020 stratégiát
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA magyar szakszervezetek számára elfogadhatatlan, hogy az Európai Unió az új hosszú távú stratégiája megalkotásakor olyan célokat állít az európai polgárok elé, amelyek hátterét nem tárja fel kellő alapossággal, és nem rendel a célok megvalósításhoz eszközöket - közölte a Munkástanácsok Országos Szövetsége.
Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke fejtette ki a hat országos magyar szakszervezet véleményét a készülő "EU 2020" stratégiai programról március 25-én, a brüsszeli szociális csúcstalálkozón.
A Munkástanácsok tájékoztatása szerint Palkovics Imre a csúcstalálkozón elmondta, a magyar szakszervezetek kifogásolják, hogy a tervet a meghaladott neoliberális paradigma szelleme hatja át, a stratégia megalkotói a feladatukat félreértelmezve egy jobbminőségű lisszaboni stratégiát kívánnak létrehozni.
A magyar szakszervezetek azt javasolták, hogy az egyes területeken történjenek alapos elemzések, és a kutató munkába vonják be az európai szakszervezet szövetség (ETUC) szakembereit is.
A Munkástanácsok közlése szerint a találkozó legfeszültebb pontja az európai munkaerőpiac további rugalmasítása körül alakult ki, a szakszervezetek ugyanis elfogadhatatlannak tartják, hogy a válságból való kilábalás további jogvesztéssel és bizonytalansággal járjon a számukra.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?