kapubanner for mobile

Borárverés a fogyatékos emberek munkához jutásáért

Jótékonysági borárverést rendez pénteken a KézenFogva Alapítvány a fogyatékos gyereket nevelő családok támogatására és a fogyatékos felnőttek munkához jutásának elősegítésére Budapesten.

A jótékonysági eseményen - melyet a Vogue Rendezvény és Étteremhajón rendeznek - 16 féle bort, összesen 145 palackot árvereznek el, melyek közül a legfiatalabb 2003-as, a legöregebb 1997-es. A legalacsonyabb kikiáltási ár két palackért 10 ezer forint, a legmagasabb 50 ezer forint. Az aukció első részét Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke vezeti - közölte az alapítvány az MTI-vel.

A kalapács alá kerülő borkülönlegességeket - többek között a Gere, Vylyan, Tiffán, Takler pincészetek borait - saját gyűjteményéből Petz András, az Anglofon Stúdió vezetője ajánlotta fel.

A KézenFogva Alapítvány 1993-ban, Göncz Árpádné védnöksége alatt jött létre azzal a céllal, hogy javítsa a fogyatékos emberek élet- és munkakörülményeit, megteremtse számukra a társadalomba való beilleszkedés feltételeit.


  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek