kapubanner for mobile

Mit igényelhetek családi pótlékot vagy fogyatékossági járadékot ha visszaállok munkába Gyesről?

Születésem óta fogyatékkal élek, nyitott hátgerinccel illetve donga lábbal születtem. 1996-ban egy fekély miatt a bal lábszáramat is amputálni kellett térd alatt. Mióta az eszemet tudom kapom a kiemelt családi pótlékot illetve a rokkantsági járadékot. 2010 óta aktívan dolgozó nő vagyok /II. Kerületi Városfejlesztő Zrt. ügyfélszolgálati asszisztens/. Tavaly június 9-én édesanya lettem. A kisfiam után is kapok családi pótlékot melynek összege 12.500Ft. Viszont jövő évben szeretnék visszatérni a munkahelyemre. Azt tudom, hogy elméletileg GYED ill. GYES mellett nem akadály a munkavégzés, meg még ha jól tudom a rokkantsági járadék sem okoz sem óraszámbeli sem meghatározott összegbeli korlátot a munkavégzésben. Viszont a családi pótlékkal gondban vagyok, hogy az mennyiben befolyásolja ezt az egészet?! Érdemes e lemondani róla és esetleg fogyatékossági járadék folyósítását igényelni, vagy ha el szeretném ezt kerülni, akkor milyen feltételei lehetnek annak, hogy úgy tudjak vissza menni dolgozni, hogy a fizetésem se legyen kevesebb illetve, hogy a járadékaim is megmaradjanak?

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban

Így van, ahogy mondja: a rokkantsági járadék folyósítása esetén nincs munkavégzési korlát (sem időbeni, sem kereseti). Az emelt összegű családi pótlék esetében amennyiben a tizennyolcadik életévét betöltött személynek rendszeres jövedelme van, úgy a rá tekintettel vagy a részére megállapított családi pótlék folyósítását a negyedik hónaptól mindaddig szüneteltetni kell, amíg rendszeres jövedelemmel rendelkezik (ilyen jövedelemnek számít az a személyi jövedelemadóról szóló törvényben adóköteles jövedelemként meghatározott - belföldről vagy külföldről származó - vagyoni érték, bevétel, amelynek havi összege meghaladja a mindenkori legkisebb munkabér összegét.). Azonban, miként Ön is említi, amennyiben újra munkába áll, érdemes megigényelnie az úgynevezett fogyatékossági támogatást, melynek a folyósítása nincsen bérkorláthoz/munkaidőbeli korlátokhoz kötve.

Aki válaszol:

Kappel Katalin: pszichológus, tanácsadó, Diversity and Inclusion szakértő Kappel Katalin: pszichológus, tanácsadó, Diversity and Inclusion szakértő

Kappel Katalin több mint egy évtizede dolgozik azon, hogy a munkaerőpiac és a szervezeti rendszerek hozzáférhetőbbé és befogadóbbá váljanak a megváltozott munkaképességű emberek számára.

Tisztelt Kérdezők!

Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!

Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg.
Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Levonhatnak figyelmeztetés nélkül a rokkantsági ellátásból tartozást?

Egy 10 évvel ezelőtti tartozással kerestek meg, és első körben a rokkantsági ellátásomból vontak le 66.500 Ft-ot. Teljesen megdöbbentem, mivel ennek... Teljes cikk

Igaz, hogy fogyatékossági támogatottaknak plusz juttatás is jár?

Úgy tudjuk, hogy azoknak, akik fogyatékossági vagy rokkantsági támogatásban részesülnek, orvosi igazolás nélkül is járhat egy plusz támogatás,... Teljes cikk

Megvonható a munkaközi szünet a megváltozott munkaképességűektől?

Rehabilitációs munkavállalóként miért nem jár már munkaközi szünet? Három napja megvonták tőlünk arra hivatkozva, hogy "már nem adható".... Teljes cikk