kapubanner for mobile

Bűnösnek találták a Yukos egykori leányvállalatának igazgatóját

Távollétében bűnösnek találta és nyolc évi szabadságvesztésre ítélte a moszkvai Baszmannij kerületi bíróság Antonio Valdés-Garcíát, az egykori Yukos (Jukosz) olajtársaság Fargoil nevű volt leányvállalatának igazgatóját pénz és kőolaj eltulajdonításában.

Valdés-García 2005-ben vádlottként szerepelt a Yukos-perben. Később ügyét előbb Vlagyimir Pereverzinnek, a Yukos külső adósságokkal foglalkozó igazgatójának, valamint Vlagyimir Malahovszkijnak, egy másik Yukos-leányvállalat, a Ratibor cég igazgatójának az ügyével együtt tárgyalták; a vád szerint azzal tulajdonítottak el vagyont, hogy alacsony áron vásárolták a kőolajat.

Valdés-Garcíával kapcsolatban emlékezetes momentum, hogy annak idején úgymond kiesett az ablakon, és össze-vissza törte magát. Később szabadlábon védekezhetett, s ekkor Spanyolországba szökött, lévén spanyol-orosz kettős állampolgár. Ezt követően ügyét elválasztották a többitől, és felfüggesztették az eljárást. A három vádlott a vád szerint 13,5 milliárd dollárnak megfelelő értéket tulajdonított el, s ebből 8,6 milliárdot legalizált. Pereverzint és Malahovszkijt 11, illetve 12 év szabadságvesztésre ítélték.

Idén júniusban a Valdés-García ügyében tartott meghallgatáson vallomást tett Mihail Hodorkovszkij, a Yukos börtönben lévő volt főrészvényese, valamint volt üzlettársa, Platon Lebegyev, s mindkettő azt mondta, nem tud ilyen bűncselekményről, továbbá a vádlottak felhatalmazásai nem is lettek volna elegendőek ennek elkövetéséhez. Valdés-García kiadatását Moszkva többször is hiába kérte Spanyolországtól.

Ugyancsak hétfőn a moszkvai városi bíróság jóváhagyta a Yukos egy másik volt leányvállalatának igazgatójára, Szergej Simkevicsre korábban első fokon kirótt 13 évi szabadságvesztés büntetést; őt azzal vádolták, hogy egy céggel fiktív szerződéseket kötve tulajdonított el jelentős összegű pénzt.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek