Csak minden második fiatal munkavállaló érzi úgy, hogy stabil az állása
A dolgozó fiatalok többsége magasabb fizetésre számít a következő időszakban, a megkérdezettek 16 százaléka ingatagnak látja a munkahelyen betöltött posztját - derül ki a K&H felméréséből.

Továbbra is a dolgozó fiatalok többsége számít arra, hogy emelkedik a fizetése a jövőben. A K&H ifjúsági index legfrissebb mérése szerint 69 százalékuk optimista ezen a téren, arányuk 2023. első félévéhez képest valamelyest csökkent - közölte a pénzintézet. Ugyanakkor 25 százalékuk úgy gondolja, hogy a mostani bérét kapja majd a következő egy évben, mindössze 6 százalékuk tartja elképzelhetőnek, hogy kevesebbet vihet haza. A kutatás szerint a dolgozó fiatalok 51 százaléka érzi stabilnak az állását, a legfiatalabbaknak pedig a 38 százalékára igaz ez.
Fordulat történt a múlt év végén a magyarországi bérek alakulását nézve. Tavaly szeptemberben – 2022 augusztusa óta – először pozitív tartományba kerültek, utána pedig emelkedésnek indultak a reálbérek a két számjegyű béremelkedésnek és az infláció visszahúzódásának köszönhetően.
Mínusz 20 százalékról közel 6 százalékos pluszba
A legfrissebb hivatalos adatok szerint tavaly novemberben már 5,7 százalékos volt a reálbér-növekedés, ezzel szemben tavaly január és augusztus között az egyes hónapokban 1-19,6 százalékos volt a reálbér-csökkenés. „Összgazdasági szinten javult a helyzet, emellett az idén is béremelkedés várható, részben a magasabb minimálbérnek és garantált bérminimumnak köszönhetően. Ez a lakossági hitelezésben is javulást hozhat, például a jövedelemmel rendelkező fiatalok egy része is bátrabban vághat bele egy hitelfelvételbe” – mondta Árva András - K&H lakossági szegmens marketing vezetője.
A dolgozó fiatalok többsége magasabb fizetésre számít a következő időszakban – ez derül ki a K&H ifjúsági index tavalyi utolsó mérésének eredményeiből, amely a 19-29 évesek helyzetét vizsgálja 2012 vége óta minden negyedévben. Az állásban lévő fiatalok 69 százaléka számít fizetésemelésre a munkahelyén, ezen belül 16 százalékuk az inflációt meghaladó mértékű béremeléssel számol, 53 százalékuk pedig annál alacsonyabb növekedést vár.
A fiatalok többsége tehát optimista a fizetésemelést tekintve, ugyanakkor a korábbi negyedévekhez képest kicsit árnyaltabb a kép. 2022 utolsó negyedévében szintén 69 százalékos volt az optimisták aránya, ugyanakkor 2023 első és második negyedévében 73, illetve 80 százalékos eredmények születtek. Utóbbiakhoz képest minimálisan csökkent a derűlátó dolgozó fiatalok aránya. A friss eredményekből látható az is, hogy 25 százalékuk stagnálásra, azaz a mostani fizetésére számít minden hónapban. Mindössze 6 százalékuk tartja reálisnak, hogy a mostaninál kisebb összeggel kell beérnie.
Stabil vagy instabil?
A kutatás részeredményei alapján a dolgozó fiatalok 51 százaléka mondta stabilnak az állását. Ez lényegében megegyezik az előző négy negyedév 51-52 százalékos eredményeivel, ugyanakkor azt is jelenti, hogy csak minden második dolgozó fiatal érzi ezt. Ezzel szemben 16 százalékuk ingatagnak látja a munkahelyen betöltött posztját, harmaduk pedig átlagosnak minősítette azt. A korosztályok között jelentős az eltérés, hiszen míg a 26-29 évesek 68 százaléka nyilatkozott optimistán erről, a 19-25 éveseknek csak a 38 százaléka beszélt stabil állásról.
fotó: unsplash
- 2025.09.25recruiTECH BLUE konferencia A BLUE konferencia azoknak a kékgalléros toborzásban és foglalkoztatásban érintett HR vezetőknek, toborzási szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a céljaikért a munkaerőpiacon. Gyere el és tanuljuk, fejlődjünk közösen!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Bogdán Szilviát, a NEXON HR-igazgatóját, választotta a Magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) HR-bizottsági elnökének. Teljes cikk
Miközben a kormány költségcsökkentésre kötelezi az állami cégeket, a Magyar Posta egyik nyereséges informatikai leányvállalata, az MPSoft is... Teljes cikk
Kapu Tibor minden egyes percnyi munkája egymillió forintot ér, hiszen csak a legmagasabb szintű, szigorúan válogatott tudományos kísérletek kaphattak... Teljes cikk
- Indul a NAV gazdaságfehérítő eljárása, így lépnek fel a bliccelőkkel szemben 1 hete
- AI-ügynökök és humán kollégák egy csapatban - de vajon ki lesz a főnök? 2 hete
- Itt a toplista! Ezekben az országokban nem uralja a munka az életet – hogy áll Magyarország? 2 hete
- Megvonható a munkaközi szünet a megváltozott munkaképességűektől? 2 hete
- A fontosabb hazai munkaerőpiaci jelzőszámok - infografika 3 hete
- Itt vannak a KSH friss adatai, ennyivel emelkedett a reálkereset 3 hete
- Több százezer forintot bukhatnak a fiatalok – miért nem élnek a lakhatási támogatással? 4 hete
- Ennyit költött a Rossmann egy dolgozójára 2024-ben 1 hónapja
- Havi nettó átlagkereset a magyar vármegyékben - grafikon 1 hónapja
- Ezek a legjobban fizetett szakmák Magyarországon – Van, ahol a 3 milliós fizetés is elérhető 1 hónapja
- 1 millió forintos fizetés a mezőgazdaságban? Itt lehetséges 1 hónapja