Csökken a hazánkban dolgozó szlovákok fizetése
Több tízezer Magyarországon dolgozó szlovákot érint érzékenyen az utóbbi hónapok devizapiaci eseményei. A forint gyengülése miatt ugyanis jóval kevesebbet ér a fizetésük - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
A Magyarországon dolgozó szlovákok, akik forintban kapják a fizetésüket, azt tapasztalják, hogy érezhetően kevesebbet ér a keresetük, amikor azt euróra váltják. Azoknál, akik naponta ingáznak a két ország között, és így szinte minden költségük euróban merül fel, különösen élesen vetődik fel ez a probléma.
Az elmúlt hat hónapban a forint közel 15 százalékot veszített az értékéből. Júniusban az euró árfolyama még 265 forint volt, de novemberben már 315 forintot ért egy euró. Mindez azt jelenti, hogy a 212 000 forintos átlagkereset júniusban 800 eurót tett ki, nove
A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján a magyar államadósság meghaladja a GDP 80 százalékát, az ÁKK kimutatása szerint pedig a központi költségvetés devizaadóssága 35 milliárd eurónak megfelelő érték körül van.
A 2010-ben alapított Alpari FS - az Alpari cégek nemzetközileg elismert családjának a tagja - egy független devizabróker társaság, amely online kereskedési szolgáltatásokat nyújt a nemzetközi devizapiacon.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
- Többkulcsos adó 5 napja
- Tényleg a 72 órás munkahét a megoldás? Egy orosz milliárdos szerint igen 1 hete
- Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés 3 hete
- NGM-államtitkár: a több mint 10 fős cégek húzzák a kkv-szektort 1 hónapja
- Rekordot döntött a személyi kölcsön, összeomlóban a munkáshitel? 1 hónapja
- Kapitány István: vége az összeszerelő üzemek korszakának – 2 500 milliárd forint sorsa a tét 1 hónapja
- Az egy teljesített órára jutó munkajövedelem euróban mért nagysága Európában - grafikon 2 hónapja
- Felmérés: a régióban a vezetők többsége potenciális kockázatnak tartja az AI-t 2 hónapja
- Kevesebb szja, több nyugdíj: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a Tisza Párt 2 hónapja
- A friss számok szerint soha nem volt ilyen magas az átlagbér - mi áll a háttérben? 3 hónapja
- Minimálbérből lakáshitel? Már közel 24 millió forint is elérhető 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?