Csökkenthető a polgármesteri fizetés
Több, az önkormányzatok működését szabályozó rendelkezést fogadott el az Országgyűlés. A jövőben a képviselő-testületek csökkenthetik a polgármesterük díját - írja a Népszabadság.
A törvény a polgármesterekre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok körét is bővítette. E szerint meg kell szüntetni annak a polgármesternek a megbízatását, akit a közügyek gyakorlásától jogerősen eltiltottak, vagy bűntett miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek, vagy akinek az állammal szemben köztartozása áll fenn, és azt az erről szóló értesítés kézhezvételétől számított hatvan napon belül nem rendezi, illetve kényszergyógykezelését a bíróság jogerősen elrendelte.
A Kósa Lajos és Kovács Zoltán által jegyezett, a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló törvény módosítása lehetővé teszi, hogy a jövőben a képviselő-testületek csökkenthetik a polgármesterük díját.
Népszabadság
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Heteken belül elutalják a tanároknak azt a 150 ezer forintos juttatást, amiről az e heti kormányülésen született döntés - közölte a csütörtöki... Teljes cikk
Egy friss számítás szerint az átlagkereset mellett akár egy 15 millió forintos személyi kölcsön törlesztése is vállalható lehet, de csak... Teljes cikk
A leggazdagabb és a legszegényebb országok közötti különbség Európán belül több mint hússzoros, az EU-n belül pedig több mint tízszeres. Teljes cikk
- Ekkora béremelést kap idén a spanyol király 2 hete
- Határidők, adatok, szankciók – a cégek legnagyobb félelmei a bértranszparenciában 3 hete
- Elszámolhatták a pedagógusbéreket, a PDSZ szerint több pénz járna a tanároknak 3 hete
- Létrejött a bérmegállapodás a Magyar Postánál - Ennyivel nőnek a bérek 1 hónapja
- Ekkora béremelést terveznek 2026-ra a magyar munkaadók 1 hónapja
- Béremelést kapnak a Tesco dolgozói 1 hónapja
- A friss számok szerint soha nem volt ilyen magas az átlagbér - mi áll a háttérben? 1 hónapja
- Mennyit lehet keresni Ausztriában? Itt a friss bérlista 1 hónapja
- Bértáblák 2026 2 hónapja
- Meglepő bértoplista: ezek a szakmák fizettek a legjobban Magyarországon 2 hónapja
- Táppénz 2026-ban: Kinek jár, mennyi ideig és hogyan számolják? 2 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben