Csökkentik a mőcsényi polgármester fizetését
A polgármester tiszteletdíjának 20 százalékos csökkentéséről döntött kedden a mőcsényi képviselő-testület - írta szerdai számában a Tolnai Népújság.
A lapot Rittinger Roland képviselő úgy tájékoztatta, hogy a fegyelmi vizsgáló bizottság megállapítása szerint Krachun Elemér fegyelmi vétséget követett el. A településvezetőnek azt rótták fel, hogy egy ingatlant a testületi döntéstől eltérő módon értékesített, illetve olyan pénzeket vett fel, amelyekről a képviselők nem tudtak, nem döntöttek.
Az újság Rittinger Rolandot idézve azt írja, hogy még két szálon futnak az események. A Tolna Megyei Bíróságnál kezdeményezték a polgármester tisztségének megszüntetését. Ott január 6-án lesz az első tárgyalás. Közben a megyei rendőr-főkapitányság is nyomoz hivatali visszaélés gyanúja miatt.
A polgármester jogi képviselője, dr. Kun József azt mondta a Tolnai Népújságnak, hogy élnek a jogorvoslati lehetőséggel. Ha kézhez kapják a határozatot, keresetet nyújtanak be a munkaügyi bírósághoz. A fizetéscsökkenés, ha jogerőre emelkedik, maximum 12 hónapig tarthat, írta a lap.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?