Csúcspénzek a német vezetőknek
Jelentős jövedelemnövekedést könyvelhettek el a német részvénytársaságok vezetői a tavalyi év rekordnyereségeinek köszönhetően. Átlagosan 16,9 százalékkal bővült a vezetők javadalmazása a német részvényindexben, a DAX-ban szereplő vállalatoknál. A listát az idén Josef Ackermann, a Deutsche Bank elnöke vezeti 13,2 millió eurós fizetésével.
A rendkívül jó pénzügyi eredmények mellett a juttatások egyre rugalmasabb kialakítása is hozzájárult a jövedelmek megugrásához. Az Allianz biztosítókonszernnél például a bónuszkifizetések egy év alatt 16,85 mil-lióra növekedtek 10,16 millióról, a Metrónál pedig megkétszereződött a teljesítményfüggő javadalmazás részaránya. Az egy igazgatótanácsi tagra jutó átlagfizetés tekintetében egyébként még mindig az Allianz számít éllovasnak 3,74 millió euróval.
A listavezető Ackermann 2005-ben a tavalyinál valamivel kisebb összeget, 11,9 millió eurót vihetett haza. Ebből a Deutsche Bank svájci származású vezetőjének fix fizetése csupán 1,15 millió eurót tett ki, a maradék 10,75 millió pedig bónusz volt. A lista második és harmadik helyezettje Wolfgang Reitzle, a Linde és Dieter Zetsche, a DaimlerChrysler elnöke most hozta első ízben nyilvánosságra jövedelmét.
Világgazdaság/Süddeutsche Zeitung
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A román kormány az Európai Unión kívülről érkező külföldi munkaerő toborzását szigorító sürgősségi rendeletet fogadott el csütörtökön,... Teljes cikk
Az alapfizetése mellett részvényjuttatásokat, valamint bónuszokat is kap. Teljes cikk
Súlyos vádak merültek fel a New Orleans Regional Transit Authority (RTA) HR vezetőjével szemben egy peres eljárásban. A dolgozók azt állítják,... Teljes cikk
- Mekkora hitelre elég az átlag és a mediánfizetés jelenleg? 1 hete
- Miért maradnak a munkavállalók a Tescónál? Interjú Túróczi Norbert HR igazgatóval 1 hete
- 725 ezer forint az átlagbér – de a valóság ennél árnyaltabb 2 hete
- Optimistábbak a magyar cégek, mégsem jön a béremelés 2 hete
- Kamu állás, valódi fizetés: lebukott a fideszes polgármester 2 hete
- Magyar Péter csökkentené a miniszterelnöki fizetést – közben 12 milliós végkielégítéssel távoznak képviselők 2 hete
- 4 hónapja nem kaptak fizetést – most éhségsztrájkba kezdenek a magyar vegyi üzem dolgozói 2 hete
- Nem akartak bejárni a dolgozók – most pénzt kapnak érte, és megfordult a trend 2 hete
- Véletlenül brutális fizetést kapott – nem adta vissza, letartóztatták 3 hete
- Kevesebbet keres, mint egy átlagos dolgozó – mégis ő a világ egyik leggazdagabbja 3 hete
- Napi 3 millió kérdést tesznek fel a ChatGPT-nek a fizetésekről 3 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?