kapubanner for mobile

Dacolnak a zord munkaerőpiaccal a bevándorlók

A válság miatt egyre kedvezőtlenebb munkapiaci helyzet, illetve a sok helyen tapasztalható protekcionista tendenciák miatt jelentősen csökkentek a fejlődő és feltörekvő országok külföldön dolgozó polgárainak hazautalásai.

A bevándorlók kedvenc célpontjainak számító nyugat-európai országokban a növekvő munkanélküliség ellenére mindeddig viszonylag kevesen szánták rá magukat a hazatérésre - mutat rá a Reuters. Ehelyett inkább kisebb fizetést kínáló állásokat vállalnak, vagy munkanélküli-segélyért folyamodnak. Szakemberek szerint így kevesebbet takarítanak meg, vagy utalnak haza a kelet- és közép-európai vendégmunkások.

A tendencia igen súlyos következményekkel járhat, miután ezek a pénztranszferek egyes országokban tetemes hányadát adják a GDP-nek, és számos hátrányos helyzetű térség számára létfontosságú jövedelemforrást jelentenek, írja a Világgazdaság.

A Nyugat-Európában dolgozó románok 1,8 milliárd eurót utaltak haza májusig, ez több mint 30 százalékos csökkenést jelent az egy évvel korábbi azonos periódushoz képest. A lengyeleknél 17 százalékkal, 658 millió euróra csökkent ez az összeg, miközben a közel egymillió külföldön dolgozó bolgár az egy évvel ezelőttihez képest 16 százalékkal kevesebbet, 738 millió eurót küldött hazájába 2009 első öt hónapjában.

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy több nyugat-európai ország különbőző módszerekkel igyekszik megszabadulni a feleslegessé vált vendégmunkásoktól.

Reuters/Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek