De mitől jó egy rendezvény? Hol van az a bizonyos plusz?
A rendezvény szervezett, közösség keretén belül megtartott, esetenként szórakoztató jellegű összejövetel. Olyan programok, események, melyek egy meghatározott helyen és időben, meghatározott céllal valósulnak meg. Írják. De valóban ennyi?
Igen, igen! És még???
A rendezvényszervezésben nincsenek főpróbák!
Na, ez fix!!
Amit még biztosan tudunk:
A kezdeti tervezéstől az operatív munkáig rendezvényünk minden egyes eleme a cég arculatát kell tükrözze. Akár termékbemutatót, akár konferenciát, családi napot, kongresszust, inszentív programot vagy jótékonysági gálát tartunk, mindig észben kell tartanunk, hogy a részletekben rejlik a rendezvényszervezés varázsa és veszélye is.
Szintén nem elég, ha Ügyfeleink számára bérlünk egy sörpadot sátorral és azután pedig minden a fogyasztásról szól, viszont az sem jó, ha feszengnek a résztvevők, hogy mit lehet és mit nem, annyira szorosak a programok. Ezzel csak azt érjük el, hogy végig Ők is és Mi is elveszünk a részletekben.
A fő hangsúly a programszervezésnél mindig az adott vállalat stílusához kell, hogy passzoljon és személyre szabottan a fő tevékenysége köré kell, hogy épüljön. Nem ugyanazt a sablon ajánlatot kapja egy sportszereket forgalmazó cég, mint amit pl. egy szolgáltató vállalat.
A Család is velünk tarthat?
A Család is velünk tarthat!
A konferencia, tréning legtöbbször egyet jelent a családtól távol töltött napokkal. Hogy ez ne így legyen, kifejezetten készülünk arra, hogy a Családtagokat is vendégül lássuk. Miközben a résztvevők dolgoznak, a család számára mi tartalmas szórakozást biztosítunk, mert erre alkalmas helyszínt biztosítunk. Ajánlataink között szerepelnek szállodák, éttermek, tanyák, hajók, konferencia termek, rendezvény sátrak, sportlétesítmények és számos egyéb lehetőség közül választhatnak. Minden eseményhez a legideálisabb kül- és beltéri dekorációt ajánljuk az elegánstól a nemesen egyszerűig. Így még a Kollégák kitalálják, megbeszélik vállalatunk legújabb stratégiáját, értékelik a tavalyi évet, vagy fejlesztik kompetenciáikat, Hozzátartozóik kellemesen a közelükben töltik idejüket és jó munka végeztével mindannyian együtt élvezhetik az alaposan, a célnak megfelelően kiválasztott helyszín adta lehetőségeket, ismerhetik meg jobban egymást nagyszerű körülmények között, egy kicsit máshogy, mint a megszokott!
De mitől jó egy rendezvény? Hol van az a bizonyos plusz???
A jó rendezvény alapvető ismérve, hogy egyedi, egy közösség összefogásán alapszik, élményt ad. A családi céges nap szervezése során a programokat úgy állítjuk össze, hogy azok egy szórakoztató koncepció keretén belül egyszerre jelenítsék meg a cég főbb filozófiáját, miközben Munkatársaink, akár Családjukkal, ezt a napot önfeledten, jó hangulatban töltik el.
Számunkra fontos, hogy a cég meglévő Ügyfelei, Munkatársai és Családtagjai olyan programelemekkel gazdagodjanak, melynek köszönhetően a cég iránti lojalitás erősödik.
A szigorúbb szabályrendszerhez kötött konferenciák, üzleti és sajtótájékoztatók, vezetői értekezletek, partner és delegációs találkozók során a Venna Event törekszik arra, hogy a megvalósítás a kötelező elemek precíz és pontos figyelembevételével szinte észrevétlenül váljon egy-egy cég vagy személy sikerévé.
A munkánk során fontos kiemelni az eseménymarketing kifejezést. Ebben az esetben olyan rendezvényről beszélünk, amely az információnyújtáson túl, annak a megszervezése is feladat, hogy a vendég jól érezze magát, a vendég fejében a vállalattal vagy a márkával kapcsolatban pozitív képzettársítás alakuljon ki.Kipróbáljuk?
Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A munkaerő-kiválasztás világában a hagyományos értékelési módszerek mellett egyre nagyobb szerepet kapnak azok az eszközök, amelyek nemcsak a... Teljes cikk
A kiégés megelőzése, a fluktuáció csökkentése és a valóban befogadó cégkultúra kialakítása ma már nem pusztán HR-feladat, hanem stratégiai... Teljes cikk
A Szülők Fóruma Egyesület 1991-ben alakult Százhalombattán, fogyatékossággal élő gyermeket nevelő szülők kezdeményezésére. Az alapítók célja... Teljes cikk
- Szja kedvezmények: ezeket érvényesítheti 2026-ban 3 hete
- Szociális segélyek, járadékok 3 hete
- A munkahelyi ivás kora lejárt? Átalakul, hogyan barátkoznak ma a kollégák 2 hónapja
- Így növelhető a lojalitás: ünnepi rituálék az irodában 2 hónapja
- 5 ok, amiért egy rendezvényterem fél siker, ha emlékezetes konferenciát szeretnénk 3 hónapja
- Már 55 ezren éltek vele – így kapható meg a családi kedvezmény a januári bérrel 3 hónapja
- Már elérhetők az édesanyáknak és a családoknak járó kedvezményekről szóló adóelőleg-nyilatkozatok 3 hónapja
- Milyen céges rendezvényeket kedvelnek igazán a munkavállalók? 4 hónapja
- Duplázódik a családi kedvezmény: ennyi pénz üti a családok markát januártól 4 hónapja
- Karácsony előtt érkezik a családi pótlék 4 hónapja
- Aki jövőre tölti a 40-et, annak csak a születésnapjáig jár a családi adókedvezmény? 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?