Díjazták a Design Terminal virtuális mentorprogramjának résztvevőit
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA közönségszavazáson a cégeket és a reklámipar szabadúszóit összekötő platform kapta a legtöbb szavazatot.
Az árbevételét három hónap alatt megháromszorozó kezdő vállalkozás, a legfinomabb édességeket közös platformra gyűjtő Sweet City nyerte el a legtöbbet fejlődött startup elismerést a Design Terminal virtuális mentorprogramjának résztvevői közül - közölte a program szervezője kedden. Magyarország és a régió első virtuális mentorprogramján három kontinensről és kilenc országból 11 cég vett részt az idén.
A 10 hetes programra, amely online előadásokat, workshopokat és mentorálást tartalmazott Kenyából, Egyiptomból és Chiléből is jelentkeztek a magyar résztvevők mellett. A közönségszavazáson a legtöbb voksot a Briefly alapítói, Bittera Réka és Tassonyi Csenge kapták, akik a cégeket és a reklámipar szabadúszóit összekötő platformot alakítottak ki.
A mentoroknak szóló elismerést Horváth Irma érdemelte ki a csapatok szavazata alapján, aki közösségépítőként és digitális oktatási tanácsadóként támogatta a programot. A program záró rendezvényén bemutatkozó vállalkozások között volt digitális molycsapdát fejlesztő, az élelmiszeripari munkaerő toborzást megújító, az autótulajdonosoknak flottamenedzsment-szolgáltatást kínáló vállalkozás mellett olyan cég is, amely okostelefonra optimalizálja az érettségi tételek anyagát. Kiemelték, hogy már lehet jelentkezni a Design Terminal mentorprogramjának őszi szemeszterébe. Olyan startupok jelentkezését várják, amelyek a környezet és fenntarthatóság, egészség és jólét, képzés és foglalkoztatás, valamint mobilitás témakörében tudnak hatással lenni tágabb környezetükre.
A Design Terminal termék-, és üzletfejlesztésben, kommunikációban, értékesítésben, pénzügyi tervezésben nyújt segítséget, de szervezeti és jogi hátterükre vonatkozóan is kapnak iránymutatást és tanácsokat a startup vállalkozások.
MTI

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?