Dinoszaurusz vagy diagnoszta?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMi dolga lehet ma egy grafológusnak a karrier-tanácsadás területén? – teszik fel sokszor a kérdést, hiszen szinte már nem is írunk kézzel, csak a billentyűzetet használjuk gondolataink rögzítésére.
A kézírás rutinját nem lehet elveszíteni, néhány szó leírása után írásképességünk teljes birtokában vagyunk újra, bármennyi időt töltöttünk is a kézírás nélkülözésével.
A digitális technológia szerencsére abba az irányba halad, hogy a közeljövőben mindannyian digitális tollal írhatunk normál papírra is akár, mivel általában sokkal jobban szeretünk kézzel írni, a fejlődés is ebbe az irányba mutat.
Miért nem szerettük meg igazán a gépírást?
Kézzel sokkal gyorsabban tudunk jegyzetelni és amit kézzel írunk, az sokkal inkább a fejünkben marad. A kézírás jobban segíti a tanulást, mint a billentyűzettel való jegyzetelés. Ennek olyan fiziológiai és pszichés okai vannak, melyek feltárása érdekes kérdés lehet a kutatóknak. Maga az írástanulás is sokban hozzájárul számos készségünk és a gondolkodásunk fejlődéséhez gyermekkorunkban, valószínűleg ezzel áll összefüggésben a kézírás felnőttkori „hasznossága” is.
Jó hír, hogy csodálatos digitális tollak vannak már, melyekkel papírra írhatunk, így az íráshordozó felület sem változik. A papír, melyre írunk, összeköttetésben áll a számítógéppel, internettel és az egész „digitális világmindenséggel”. Szóval az emberiség nem veszíti el a kézírás csodálatos tudását, az csupán tovább hasznosul a digitális létben. És nem veszítjük el a kézírás vizsgálatával foglalkozó sok évszázados kulturális kincsünket, a grafológiát sem!
Sok drága pszichológiai tesztet, vizsgálatot tud helyettesíteni, ezzel meggyorsítva és támogatva a kiválasztási folyamatot. Az önbevallós teszteket könnyebb manipulálni, egy intelligens ember átlátja, milyen választ várnak tőle, míg a kézírás nem befolyásolható. A grafológiai vizsgálat a HR-esek számára ismerős „Assessment Center” helyzethez hasonlítható leginkább, mely a papíron mint mozgástérben figyeli meg a munkavégzést, jelen esetben a kézírást.
A vizsgálat tárgya az, hogy az írás feladathelyzetében – itt motivációs levél – mit tud kihozni magából a pályázó? Mi az a maximum, amit stresszhelyzetben nyújtani tud egy felvételi eljárás közepén?
A kézírás vizsgálatakor a grafológus azt nézi, mennyire áttekinthető, arányos, rendezett, világos a tér „belakása”, azaz mennyire tud beilleszkedni a vizsgált személy a környezetébe? Milyen a kézírás tempója, a vonás átalakítás egyedisége – ezek a gondolkodás jellemzőire utalnak. S az írásviselkedés stabilitása, az íráselemek belső arányai biztos képet nyújtanak az állóképességről, stressztűrésről, a belső hajtóerőkről is.
Összetett, ugyanakkor a munkaerő kiválasztása szempontjából alapvető képességeket tár fel a grafológus vagy a grafológiai tudással felvértezett karrier-tanácsadó. Olyan diagnosztikai eszköz a kézírás vizsgálat, melyre minden HR-esnek szüksége lehet. Persze a korrekt szabályok betartásával és maximális etikai tudatosság mellett, nem utolsó sorban a munkavállaló-pályázó védelmében is.
Érdeklődjön nálunk, keressen minket!
Interjú Demeter Lilla grafológus szakértővel: Grafológia a munkaerő kiválasztásban
Demeter Lilla
grafológus, karrier-tanácsadó, a Lukács Oktatási Központ intézményvezetője
www.grafologia.hu
Tel: +36 30 655 5043

Sok dolguk lesz a grafológusoknak továbbra is!
A grafológusok nem a régi korok dinoszauruszai, nem az elveszett kincs makacs megmentői, hanem olyan szakemberek, akik a legkorszerűbb tudást kapják képzőhelyeiken, akik a kézírás valamennyi dimenzióját, annak mozgásvezérlését, tempóját, a megmért íráselemek adatainak szórását és belső arányait vizsgálják a legkorszerűbb módszerekkel, sőt szoftverek segítségével is. Így jutnak el az egyedi vonások pszichés hátterének értelmezéséhez. Nagyon is élő, nagyon is fejlődő terület tehát!A HR a grafológia kiemelt területe. A kiválasztásban rengeteget tud segíteni a grafológus:
Sok drága pszichológiai tesztet, vizsgálatot tud helyettesíteni, ezzel meggyorsítva és támogatva a kiválasztási folyamatot. Az önbevallós teszteket könnyebb manipulálni, egy intelligens ember átlátja, milyen választ várnak tőle, míg a kézírás nem befolyásolható. A grafológiai vizsgálat a HR-esek számára ismerős „Assessment Center” helyzethez hasonlítható leginkább, mely a papíron mint mozgástérben figyeli meg a munkavégzést, jelen esetben a kézírást.
A vizsgálat tárgya az, hogy az írás feladathelyzetében – itt motivációs levél – mit tud kihozni magából a pályázó? Mi az a maximum, amit stresszhelyzetben nyújtani tud egy felvételi eljárás közepén?
A kézírás vizsgálatakor a grafológus azt nézi, mennyire áttekinthető, arányos, rendezett, világos a tér „belakása”, azaz mennyire tud beilleszkedni a vizsgált személy a környezetébe? Milyen a kézírás tempója, a vonás átalakítás egyedisége – ezek a gondolkodás jellemzőire utalnak. S az írásviselkedés stabilitása, az íráselemek belső arányai biztos képet nyújtanak az állóképességről, stressztűrésről, a belső hajtóerőkről is.
Összetett, ugyanakkor a munkaerő kiválasztása szempontjából alapvető képességeket tár fel a grafológus vagy a grafológiai tudással felvértezett karrier-tanácsadó. Olyan diagnosztikai eszköz a kézírás vizsgálat, melyre minden HR-esnek szüksége lehet. Persze a korrekt szabályok betartásával és maximális etikai tudatosság mellett, nem utolsó sorban a munkavállaló-pályázó védelmében is.
A minőségi munkához magas színvonalú tanulmányok és iskola is kell,
ahol minden rendelkezésre áll ahhoz, hogy ne dinoszauruszokat, hanem modern tudással felvértezett, igazi diagnosztákat képezzenek. Iskolánk, a Lukács Oktatási Központ több mint 10 éve foglalkozik grafológusképzéssel, ahol modern, tudományos igényű grafológiai eljárásokat tanítunk. Kollégáink képzettek a munkaerő kiválasztás területén is, és ezt a tudásukat – elméleti és gyakorlati szinten egyaránt – továbbadják hallgatóinknak. Végzett tanulóink közül számosan ezen a területen tevékenykednek ma már.Jelentkezzen szeptemberben induló grafológusképzésünkre,
tegye hatékonyabbá munkáját, váljon még sokoldalúbb HR-szakemberré!Érdeklődjön nálunk, keressen minket!
Interjú Demeter Lilla grafológus szakértővel: Grafológia a munkaerő kiválasztásban
Demeter Lilla
grafológus, karrier-tanácsadó, a Lukács Oktatási Központ intézményvezetője
www.grafologia.hu
Tel: +36 30 655 5043
Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?